BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Koncentrálódó biztonsági piac

Gyakorlatilag lezárult a hazai vagyonvédelmi piac két meghatározó cége, a Group 4 Falck és a Securicor nyáron bejelentett összeolvadása. A magyar piac mintegy 30 százalékát uraló társaságnál 14 milliárd forint körüli árbevételt várnak az idén.

A napi feladatok és működés területén gyakorlatilag lezárult a Group 4 Falck és a Securicor hazai leányvállalatainak összeolvadása - közölte lapunkkal Kecskeméti Sándor, az utódvállalat Group 4 Falck Kft. ügyvezető igazgatója. A hazai vagyonvédelmi piac két meghatározó cégének jogi egyesítését 2005-ben fejezik majd be. Egyelőre pontosan nem lehet meghatározni, hogy mennyibe kerül majd a fúzió, hiszen számos hozzá kapcsolódó költség áthúzódik a következő évre. Az összeolvadás miatt bizonyos pozíciók megszűnéséből adódó elbocsátások költségei mellett a pénzforgalmi szolgáltatásokkal kapcsolatban a két cég által egyes településeken kiépített párhuzamos infrastruktúra megszüntetése is komoly tételt jelentett. Így például pluszköltséget jelent a Securicor hosszú távú ingatlanbérleti szerződéseinek felmondása - mondta el Kecskeméti Sándor.

Ismert, hogy a Group 4 Falck, a világ második legnagyobb vagyonvédelmi és biztonságtechnológiai cége és a Securicor júliusban jelentette be a két társaság összeolvadását, létrehozva a Group 4 Securicort. A londoni székhelyű új cég elődeinek tavalyi árbevétele megközelítette a 7 milliárd eurót, és a Group 4 Securicor már méltó vetélytársa lehet a biztonság és vagyonvédelem terén eddig világelsőnek számító, 2003-ban közel 6,5 milliárd eurós forgalmat elérő svéd Securitasnak. A Group 4 Falckból az összeolvadást megelőzően kivált a sürgősségi ellátást (mentőszolgálat, tűzoltás) végző részleg, amely önállóan folytatja tovább tevékenységét Falck néven, illetve a társaság eladta a börtönprojektekkel foglalkozó üzletágát.

A dán és a brit vagyonvédelmi cégek egyesülésével az 50 milliárd forintosra becsült magyarországi biztonsági piac közel 30 százaléka került a két társaság magyarországi leányvállalatainak ellenőrzése alá, amelyek összesen közel 4000 embert foglalkoztatnak. A legnagyobb hasznot hozó pénzforgalmi szolgáltatások (szállítás, feldolgozás, ATM-automaták üzemeltetése) terén pedig még meghatározóbb lesz az új vállalat, hiszen egyedül a Group 4 Falck Kft. 50 százalékkal bír ebben a szegmensben. A Group 4 Falck ügyfelei között találhatók az ország legjelentősebb vállalkozásai, mint például az OTP, a K&H Bank, a Matáv és a Tesco, míg a Securicor többek között a Takarékbankkal, a Metróval és a McDonald'sszal áll üzleti kapcsolatban.

Az idén mintegy 14 milliárd forintos árbevételre számítanak a Group 4 Falck Kft.-nél, bár a karácsonyi szezon még jelentős mértékben módosíthatja a pénzforgalmi üzletág eredményét, mivel ilyenkor ugrásszerűen megnő a kereskedelmi láncoknál és a bankoknál mozgatott pénzmenynyiség.

2004-ben a hazai biztonsági piacon egyedül az őrzési területen volt komoly növekedés, a nagy állami megrendeléseknek köszönhetően. A Magyar Honvédség átalakításának részeként ugyanis számos katonai létesítmény őrzését magáncégekre bízta a honvédelmi tárca. Jövőre sem várható jelentős változás a szegmensben, egyedül a JNT privatizációja lehet komolyabb piacbefolyásoló tényező - véli Kecskeméti Sándor. A Magyar Posta tulajdonában lévő JNT Kft. 2003 áprilisában vált jelentős piaci tényezővé azzal, hogy a végelszámolás alá került Defend Security Kft.-től átvehette a postai pénz- és értékszállítást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.