Kulcskérdés a piacra alapozó megérzés

Milyen hatások vezették a könyvszakma felé?

A szellemi izgalmat, a mozgékonyság lehetőségét keresve kerültem 1987-ben az akkori idők egyik legnagyobb könyves vállalkozásához, a mára darabjaira hullott Téka Könyvértékesítő Könyvtárellátó és Könyvkiadó Vállalathoz.



Információim szerint, ezt megelőzően a XIII. kerületi pártbizottságról mint kellemetlen, másként gondolkodó fiatalt, távolították el.

A köznyelvben Foxi Maxinak nevezett, Marxista-leninista Esti Egyetem igazgatója voltam, ahol a tanári karban a mai gazdasági élet elitjével dolgozhattam együtt. Esténként, a hivatalos tankönyveket félretéve olyan előadásokat tartottunk, ahol már akkor szóba került például a lehetséges többpártrendszeri struktúra és annak működése. Távozásommal életemnek egy rendkívül érdekes szakasza zárult le.

A Tékánál milyen beosztást töltött be?

Ügyvezető igazgató voltam. Hozzám tartozott a cég nyomdája, a marketing és egyes kiadói tevékenységek, s miután érdekelt a szociálpszichológia és a szervezetszociológia, egy évvel később elkészítettem azt a racionális szervezeti struktúrát, amelyben szerintem egy holding köré szervezett hét kft. biztosította volna a sikeres továbblépést. Aztán 1990-ben egészen váratlan felkérést kaptam az MSZP-től és személy szerint Nyers Rezsőtől - akit a mai napig is nagyon tisztelek -, hogy legyek a Kossuth Könyvkiadó vezérigazgatója. Tisztességes alkut kötöttünk. A párttól semmiféle támogatásra nem számíthattam, cserébe viszont azt kértem, a párt se szóljon bele a munkámba. Ezt megtartottuk: annak idején Horn Gyula is egyszerű szerzőként kereste fel az irodámat.



A ma több mint ötvenéves Kossuth Könyvkiadó akkor nem akármilyen múltat mondhatott magáénak?

Igen, korábban a párt kiadója volt, de az MSZMP 1989-es megszűnése után mindenfajta pártfinanszírozása megszűnt. Addigra a könyvek állami dotációja is a múlté lett. Ugyanakkor érdekes volt látni, hogy a pártkiadványok mellett rendkívül komoly ismeretterjesztő és női témájú kiadványokkal is rendelkezett a kiadó. A legfőbb piacát azonban egy csapásra elveszítette, mert amíg az MSZMP pártszervezetei működtek, mindegyiknél volt egy Kossuth-könyvterjesztő. A párt megszűnése után gazdaságilag is le kellett zárni ezeket a kapcsolatokat. A többség becsülettel elszámolt, de akadt olyan is, aki csak annyit mondott: "keressék meg a párttitkárt - ha megtalálják". Mi pedig ott álltunk egy kicsi sokszorosítógéppel, 300 alkalmazottal és az elszámolatlan vidéki terjesztői hálózattal.



Mit lehetett tenni ilyen helyzetben?

A meglévő, de teljesen elavult rendszerben működő elosztó központok helyére a Magyarországon még szinte ismeretlen szisztémára, a franchise-rendszerre épülő üzlethálózatot teremtettünk. A nagyvárosokban a helyiségek többségét bérelve, saját üzleteket hoztunk létre, a 20 ezer fő alatti kisvárosokban pedig, ahol a kilencvenes évek közepére teljesen megtorpant a könyvterjesztés, franchise-partnereket kerestünk. A csúcsidőben, saját üzleteinkkel együtt, 57 Kossuth-üzlet működött, mégis fel kellett számolnunk a rendszert.



Miért?

Nem volt elegendő tőkénk, és a bankok - annak ellenére, hogy a franchise-rendszer kifejezetten a családi vállalkozások felépítését szolgálta volna - akkor még nem láttak fantáziát ebben az üzletben. Pedig a kiadó lett volna a garanciavállaló, a franchise-partnerek pedig így kedvező feltételek mellett vehettek volna fel hiteleket.



Milyen állapotban volt ekkor a hagyományos könyvkereskedelem?

Az előprivatizációs törvény majdnem megroppantotta a szakmát, amely elveszítette a terjesztői infrastruktúrájának 60-65 százalékát. Mivel a könyvesboltok általában forgalmas helyeken helyezkedtek el, mindegyikre találtak vevőt, akik úgy játszották ki a könyvforgalmazási kötelezettséget, hogy mondjuk a ruhásbolttá alakított üzlet sarkába beállítottak egy könyvespolcot. Ehhez kapcsolódóan a korábban eladatlan könyvkészletet is fillérekért árusította ki az állam, amely hosszú ideig meghatározta a fogyasztói árélményt. Így még ma is nehéz elfogadtatni azt, hogy egy könyv több ezer forintba is belekerülhet.



Miként zajlott le a kiadó privatizációja?

A részvénytársasággá alakuláskor a bolthálózatot és a nyomdát leválasztottuk a kiadóról, és tisztán a könyvkiadás felé fordultunk. A Kossuth Könyvkiadó tulajdonosa azonban az MSZP volt, így sajátos helyzetbe kerültünk. Amíg az elsődleges privatizációkor szinte minden kiadónál a menedzsment és a dolgozók juthattak tulajdonhoz, nálunk - mivel nem állami tulajdonról volt szó - e-hitel felvételre, MRP-re gondolni sem lehetett. És miközben jó néhány kiadó saját tulajdonú üzlettel gazdagodott a privatizáció előtt, nekünk erre sem volt esélyünk. 1994-ben, mondván, hogy egy kormányzó párthoz nem illik a gazdasági vállalkozás, az MSZP eladta a kiadót. Először két alapítvány tulajdonába kerültünk, de ez a tulajdoni forma nem igazán szerencsés az ilyen jellegű gazdasági vállalkozás számára. 1996-ban egy pénzügyi befektetői csoporté lett a kiadó, és ekkor alakult ki a mai cégforma, amely kizárólag könyvkiadással és informatikai fejlesztésekkel foglalkozik. 1997-ben egy luxemburgi székhelyű, amerikai többségi tulajdonú csoport vásárolta meg a kiadót, majd 2001-ben a Magyarország legnagyobb könyvimportőrének számító Librotrade Kft. lett a kiadó 75 százalékos tulajdonosa. Jómagamnak 25 százalékos tulajdonrésze van a cégben. Emellett Ventus Libro néven 50-50 százalékos tulajdoni aránnyal alapítottunk még egy kiadót, amelynek profilja a Kossuthnál megszokotthoz képest kevésbé markáns információkat tartalmazó, mégis népszerű ismeretterjesztés és ifjúsági kiadványok megjelentetése.



Említette a termékfejlesztést. A könyvszakmában mit takar ez?

Minden kiadónak meg kell találnia a maga profilját, és azon belül folyamatosan újabb és újabb sikeres szerzőket kell találnia, könyveket kell piacra dobnia. Mivel a Kossuth az ismeretterjesztésre specializálódott, nálunk, ahol például a Magyar Kódexen 60-70 ember dolgozott, még inkább kulcskérdéssé vált a sikeres termékfejlesztés. Sokáig mi voltunk a legnagyobb CD-ROM-kiadó, egészen addig, amíg a feketepiac gyakorlatilag lehetetlenné tette ezt a rendkívül komoly fejlesztési költségekkel járó üzletágat. Mára viszont kijöttünk azokkal a CD-n kapható hangoskönyvekkel, amelyeken a szépirodalom gyöngyszemei hallhatók neves művészek előadásában.



Szó esett a privatizáció első köréről, amely után a Kossuth Könyvkiadónak több is kijutott. Miként fejlődött közben a szakma?

A könyvkiadásban, ahogyan másutt is, előfordult két-három tulajdonosváltás, és a konszolidációkor olyan nagy nyugati kiadó, mint a Bertelsmann, a Wolters Kluwer is megjelent; miközben a könyvterjesztésben néhány, hazai tulajdonú vállalkozás szerezte meg a piac nagy részét. Innen ered az a sajátos helyzet, hogy amíg a nyugati országokban a terjesztők megrendelnek és - bizonyos százaléknyi visszárujogot fenntartva - kifizetnek egy kontingenst, addig idehaza a teljes forgóeszköz-finanszírozás a kiadók nyakába szakadt. Mindez komoly teher, mert a tisztán bizományosi értékesítést vállaló kereskedő azt sem mondja meg, hogy milyen példányszámra tart igényt, nekünk legkésőbb 90 napra ki kell fizetnünk a nyomdaszámlát. Ráadásul a kereskedelemben átlagosan egy év alatt lehet eladni egy-egy kiadvány összes példányát, amelyek közül jó néhány megjelenéséhez több hónapos, de akár többéves előkészítő munkára van szükség. Vagyis a hazai rendszerben a finanszírozást tekintve, a kiadók beszorultak a nyomdák és a terjesztők közé.



A hipermarketeknél megszokott polcpénzt nem kell megfizetniük?

Nem. Igaz, az év elején volt erre egy kisebb szakmai háborúba torkolló próbálkozás.



Ha a kereskedelem ilyen jó üzlet, akkor más kiadóhoz hasonlóan, miért nem vágnak ismét bele?

A mai szakosodott világban ehhez egészen más szakmai ismeretre és vállalati szerkezetre lenne szükség. Mi évente 140-150 új könyvet adunk ki, éves forgalmunk fogyasztói áron 1,6 milliárd forint, a tavaly nyereség 39 millió forint volt. Negyven közvetlen alkalmazottal dolgozunk, miközben több száz olyan külsős munkatársat - fordítót, lektort - foglalkoztatunk, akiknek talán az egyetlen jövedelemforrását a kiadónk biztosítja.



Az ismeretterjesztés egyfajta miszszió. Nem fizetnek rá?

Lassan, de folyamatosan növekszik az igény hasznos, a képzéshez, önképzéshez segítséget nyújtó kiadványok, tankönyvek, szakkönyvek, idegen nyelvű könyvek, színvonalas ismeretterjesztő művek iránt. Emellett büszke vagyok arra, hogy magam is kezdeményezője lehettem a korábban legnagyobb kultúrafogyasztónak számító pedagógusréteg kedvezményes könyvvásárlási lehetőségét biztosító jogszabályi háttér megteremtéséhez.



Azon az 57 milliárdos piacon, ahol több száz kiadó működik - közülük alig egy tucat adja a forgalom 50 százalékát -, és napi 300 kiadvány jelenik meg, a sajátos profil mellett miben lehet különbözni a többiektől?

Vezérelvünk a folyamatos innováció és a minőség. A polgár sajnos elkoptatott szó, de a Kossuth Könyvkiadó célközönsége a művelt polgárság. Elárulom: olyan könyv, amelyben nincs betűtévesztés, nem létezik, de óriási különbségek vannak abban, hogy a külföldi kiadványok adaptációjánál milyen minőségű a fordítás. Nálunk elképzelhetetlen, hogy ne legyen szerkesztés, kontrollszerkesztés, korrektor, illetve a fordításokhoz lektor.



A könyvkiadásban mekkora szerepe van a megérzésnek?

Azon a piacon, ahol gyakorlatilag nincsenek fogódzók, kulcskérdés a piaci tapasztalatra alapozó megérzés. Nekünk kell eldöntenünk, mit adunk ki, milyen példányszámban, és az utánnyomás kockázatát is nekünk kell vállalnunk.



A jelek szerint bízik a könyv jövőjében?

Ma már egyértelmű, hogy az informatika megjelenése nemhogy tönkretette volna, hanem kitágította a Gutenberg-galaxist. Ugyanakkor a könyv világa olyan csodálatos, utánozhatatlan életérzést ad, amely egyhamar nem pusztulhat ki a földről.