Egy hét múlva Európa egyik legmodernebb stadionjában, Gelsenkirchenben a Schalke 04 ellen mérkőzik a Ferencváros labdarúgócsapata. Ezúttal az FTC nem számolhat komolyabb árbevétellel, az esetleges sikernek azonban a végelszámolásnál fontos szerepe lehet. A csoportban az első három, továbbjutást érő hely valamelyikének megszerzésével ugyanis a klub előtt újabb lehetőségek, nagyságrendileg nagyobb bevételi források nyílnak meg.

Az FTC csak az UEFA-kupa csoportmérkőzésein való szereplése akár 300 millió forintos bevételt is jelenthet. Igaz, a csapatnak komoly kiadásai is vannak a meccsek rendezése kapcsán. Tepszics Ignác, az FTC sportigazgatója jelezte: miután az eddigi UEFA-meccsek mindegyikén megbüntették a klubot, az FTC-nek így összesen 109 ezer svájci frank büntetést kellett befizetnie az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kasszájába. Ez közel akkora összeg, mint amennyit alapdíjként (150 ezer euró, azaz 22,5 millió forint) kaptak a szövetségtől azok után, hogy a selejtezőkön sikeresen vették az akadályt. Igaz, a Feyenoord elleni UEFA-kupa-mérkőzés kapcsán az UEFA hivatalos internetes oldalán dicsérte az FTC rasszizmusellenes akcióját. "Hallgattassuk el a rasszizmust!" elnevezésű kampányt október 20-án a klub kommunikációs irodája indította el.

Az igazán nagy bevételi forrást a televíziós jogok értékesítése és a jegybevételek jelentik a csapat számára, miután ezekkel az UEFA szabályzata szerint a klubok rendelkeznek.

A Feyenoord elleni hazai meccs komoly üzleti sikert jelentett az FTC-nek. A mérkőzés napokban véglegesített mérlegét az érintettek nem hozták nyilvánosságra. Információink szerint a klub 80 millió forint körüli jegybevételre tett szert, míg a televíziós közvetítési jog külföldi értékesítése is további több tíz millió forintos összeget eredményezett. Tepszics Ignác ugyanakkor jelezte azt is: a Puskás Ferenc Stadion bérleti joga ellenében az állami sportlétesítményeket kezelő Sportfólió Kht.-nek az összes bevétel 25 százalékát kell fizetni. Az FTC a november 25-i Schalke elleni meccs után december elsején a Puskás Ferenc Stadionban fogadja a svájci Baselt, végül pedig december 16-án a skót Hearts ellen játszik idegenben. Tepszics Ignác szerint nagy eredménynek számít, hogy a Feyenoord elleni meccset megelőzően 5963 bérletet értékesítettek, azaz ennyien már biztosan ott lesznek stadionban az FTC-Basel meccsen is.