Újabb Tesco-benzinkutak
A budaörsi Tesco hipermarket mellett nyílt meg a Tesco Global Áruházak Rt. hetedik magyarországi benzinkútja. A 95-ös, 98-as benzint, illetve dízelolajat kínáló 12 állásos kút az első, ahol érintőképernyős kasszát, illetve egy olyan számítógépes rendszert használnak, amely jelentősen gyorsítja és jól áttekinthetővé teszi a tankolást.
A Tescónál vásárolt üzemanyag literenként 8-10 forinttal olcsóbb a piaci átlagárnál, s az áruházban történő 15 ezer forintos vásárlás felett további 5 forint kedvezményt kínál a vállalat literenként.
A cég - angol mintára - március óta forgalmaz üzemanyagot, s amint azt Paul Kennedy, a Tesco Rt. igazgatója elmondta, az első magyarországi kút, a pesterzsébeti a Tesco legnagyobb forgalmú töltőállomásai közé tartozik. Az eddigi tapasztalatok elemzése még folyamatban van, de miután nyereséges ez a tevékenység is, a társaság az idén még legalább két kutat létesít. A következő Százhalombattán és decemberben Tiszaújvárosban nyílik, jövőre pedig az épülő áruházak mellé tervezettekkel együtt összesen 15 töltőállomást létesítenek.
A kutakhoz tartozó üzletben nem csupán a szokványos kínálat fogadja a vásárlókat, hanem alapvető élelmiszerek is kaphatók. A termékek árai a szomszédos hipermarket árait követik, s az akciós termékeket itt is akciósan árulják majd.


