Mégsem lesz a Sanomáé az Index

A korábbi piaci hírekkel ellentétben mégsem vásárolja meg a Sanoma Budapest Rt. az Index.hu internetes portált. A magazinpiacon mintegy 30 százalékos részesedéssel bíró médiavállalat szerette volna tovább bővíteni meglévő online portfólióját. A felek azonban nem tudták összehangolni elképzeléseiket, a tárgyalások végül előrehaladott fázisban maradtak abba. Lapunk úgy tudja, a tranzakció értéke 1,5 milliárd forintra tehető. Az Index.hu márciusban került új tulajdonosok: Mucsi György, az Index.hu Rt. jelenlegi vezérigazgatója és Sándor István, a Danubius Rádió volt vezérigazgatójának kezébe. (VG)

Új gyárat épít az Ed.Haas

Másfél millió eurós beruházással 3000 négyzetméteres üzemet épít Jánossomorján az osztrák Ed.Haas International magyarországi leányvállalata, az Ed.Haas Hungaria Kft. A sütési-főzési segédanyagokat, tubusos és édesipari termékeket gyártó vállalat új üzemét a már három éve épült raktárbázis mellé telepítik, s a termelést 2006 végén kezdenék meg. A kft. ügyvezetője szerint a kapacitásbővítő beruházásnak köszönhetően lehetőségük lesz arra, hogy a cég regionális központtá váljon és növelni tudja exportját. (VG)

Dél-afrikai aranybányákat venne a Norilszk

A Norilszk Nikkel (NN), Oroszország legnagyobb nemesfém-feldolgozója egyesülési tárgyalásokat kezdett két dél-afrikai aranybánya-társasággal, a Gold Fielddel és a Harmony Gold Mininggal. Utóbbi két cég a világ aranytermelői toplistáján a negyedik, illetve a hatodik helyet foglalja el. Az NN egyébként az idén márciusban már 20 százalék erejéig betársult Gold Fieldbe, így annak főrészvényese lett. A hármas fúzióval egy évi 7,5 millió uncia (213 tonna) aranyat kitermelő cégóriás jönne létre, mely méltó versenytársa lenne a világelső Anglo American Goldnak. (MosNews)