A gázpiaci verseny szempontjából aggályosnak tartja az E.On Ruhrgas tulajdonszerzését a magyarországi földgáz-kereskedelemben, illetve a nagynyomású szállítóvezeték hálózatában Balla György fideszes parlamenti képviselő, aki a The Budapest Sunnak elmondta, úgy véli, a nagynyomású vezetékrendszer szabad kapacitása egyébként is korlátozott - különösen a téli fogyasztási csúcsidőszakban -, ezért ennek a rendszernek az értékesítése komoly következményekkel járhat a szabadpiaci kereskedelemre nézve. Ismert, hogy az E.On Ruhrgas egyelőre csak a kereskedelmi és tárolási tevékenységet vásárolta meg a Mol Rt.-től, a szállítási üzletág megszerzésére kétéves opciója van.
Az E.On jelenleg két magyarországi gázszolgáltató társaságban érdekelt, emellett három áramszolgáltatónak is többségi tulajdonosa. Az üzletet a Magyar Energiahivatalnak (MEH) is engedélyezni kell. Horváth J. Ferenc, a hivatal elnöke a Világgazdaságnak úgy nyilatkozott, alapos vizsgálatot folytatnak majd.
Az E.On Ruhrgas tavaly december 23-án nyújtotta be a MEH-hez engedélykérelmét, így a hivatalnak legkésőbb április végéig döntenie kell az ügyben. A MEH elnöke lapunknak korábban elmondta, az eladást feltételekhez köthetik, végső esetben akár meg is tagadhatják hozzájárulásukat. (HR)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.