BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Augusztusra kész az esztergomi élményfürdő

Augusztusban nyílik meg az Esztergom idegenforgalmi szolgáltatásait várhatóan jelentősen fellendítő fürdőkomplexum. A projektre nettó 2,8 milliárd forintot költöttek - közölte érdeklődésünkre Lengyel József, a beruházást irányító, a későbbiekben pedig az üzemeltetést is végző, amúgy önkormányzati tulajdonban lévő Esztergomi Fürdő Rt. vezérigazgatója. Hangsúlyozta azt is: már folynak a tárgyalások egy négycsillagos szálloda későbbi megépítéséről is. Ehhez terveik szerint 2,5-3 milliárd forint szükséges. Jelezte: 120 szobás egyedi létesítménnyel számolnak, amely hosszú távon megalapozhatja a fürdőcentrum-beruházás megtérülését.

A Prímás-szigeten, a Mária Valéria hídhoz vezető út mellett lévő komplexum naponta 2500 vendéget fogadhat nyári időszakban, míg a szezonon kívül feleekkora tömeg szórakozását teszi lehetővé a létesítmény - tájékoztatott Lengyel József.

Mint mondta: tizenegy medence gondoskodik a fürdőzni vágyók kiszolgálásáról, mintegy 1500 négyzetméteres vízfelületen. Az élmény- és hullámmedencéken kívül egy sportcélú és két gyógymedence, valamint wellness-szolgáltatások is csábítják a közönséget.

Lengyel József elmondta: a beruházáshoz 720 millió forintot kaptak a Széchenyi-terv termálfürdőprogramjából. A fennmaradó összeget az önkormányzat a költségvetéséből gazdálkodta ki.

A fürdő megtérüléséről szólva a vezérigazgató úgy nyilatkozott: hosszú távon a szálloda beruházás teheti nyereségessé a projektet. Úgy kalkulálnak, hogy évi 200 ezer főt vonz majd az exkluzív környezetben felépülő élmény- és gyógyfürdőjük. A pontos belépőárakat a cég még nem határozta meg, azt azonban tudni lehet, hogy a napijegyek 1500 forint körül alakulnak majd. A fő cél, hogy a fürdő nyújtotta sokoldalú szolgáltatással és az ahhoz kapcsolódó idegenforgalmi termékkínálattal hozzájáruljanak ahhoz, hogy Esztergom visszanyerje régi turisztikai jelentőségét.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.