Az a munkaadó, aki úgy dönt, tanulószerződést köt, a diákoknak fizetendő díjazást, a szakoktatók fizetését, sőt az anyagköltség egy részét is elszámolhatja. Ha a szakképesítést szerző fiataloknak gyakorlati képzést szervez a cég, akkor további adókedvezményeket is igénybe vehet.
Nem járnak rosszul azok a munkaadók, akik úgy döntenek, hogy tanulószerződéssel foglalkoztatják a szakképzésben részt vevő fiatalokat. Az idei évben a vállalkozások a szakképzési hozzájárulás terhére tanulószerződéses tanulónként havi maximum 37 125 forintot számolhatnak el. A szakképesítést megszerző diáknak egyébként nem jelent munkavállalási kötelezettséget a szerződés, de a vállalkozásnak sem kell munkaviszonyt felajánlania a végzősnek. A tanulószerződés idejére a cég mégis pluszmunkaerőt nyer, a fiatal pedig gyakorlati helyet.
Ebben az évben összesen 21 306 tanulószerződés köttetett munkaadók és diákok között. A legtöbb fiatalt - több mint tizenegyezret - kisvállalkozások alkalmazzák, számuk meghaladja a 3400-at. A középvállalkozások száma a háromszázat sem éri el, a nagyvállalkozások közül pedig mindössze 259 kötött megállapodást diákokkal.
A tanulószerződés alapján a diáknak fizetendő kötelező öszszeg adóterhet nem viselő járandóságnak minősül, és a rá eső személyi jövedelemadót nem kell megfizetni.
Az idén a minimumkifizetés a minimálbér 15 százaléka, vagyis 8550 forint, a maximálisan elszámolható összeg a minimálbér 50 százaléka, 28 500 forint. Ezt, valamint a tb-járulék összegét viszszaigényelheti a vállalkozás. A tanuló javára kötött felelősségbiztosítás, valamint rendszeres orvosi vizsgálatának költségei is leírhatók. Ez évben rendeződött a gyakorlati képzésben oktatóként, szakoktatóként munkaviszonyban foglalkoztatott dolgozó díjazása is. Sőt, a társadalombiztosítási és egyéb járuléka, útiköltség-térítése is elszámolható tétel lett. A szintvizsgák szervezéséhez legfeljebb két szakértő kérhető fel. Díjazásukhoz maximum a minimálbér két százalékát igényelheti vissza a vállalkozás,
vagyis jelenleg 1140 forintot szakértőnként és vizsgázónként. A tanulószerződés alapján foglalkoztatottak gyakorlati képzése során felhasznált anyagköltségre is elszámolható összeg, méghozzá évente a minimálbér 20 százalékáig, jelenleg 11 400 forintig.
A gyakorlati képzés megszervezése esetén további adókedvezményeket vehetnek igénybe a cégek. Tanulószerződéses tanulók esetén minden megkezdett hónap után az adóév első napján érvényes minimálbér 20 százaléka (jelenleg 11 400 forint) a kedvezmény mértéke. Ez diákonként és havonta értendő. Az olyan diákok esetén, akik együttműködési megállapodás alapján tanulnak, szintén fejenként és havonta kapható kedvezmény. Ez az érvényes minimálbér 12 százaléka, vagyis most 6840 forint.
Az idén egyébként rendeződött és kiszámíthatóbbá vált az Oktatási Minisztérium részéről az éves szakképzési feladatok ellátásához szükséges finanszírozási rendszer, ez tavaly 563 millió forint keretösszeget jelentett. Az idei szakképzési feladatok ellátására bevezették a tanulószerződések számára vetített normatív finanszírozási rendszert, így most 668 millió forint áll rendelkezésre. (KI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.