A nagy nemzetközi ruházati kereskedőláncoknál egyre gyakoribb, hogy egyetlen árat alkalmaznak az eurózónában, azaz a helyi adottságokat, az eltérő reálkereseteket nem veszik figyelembe az árazásnál. Az euróban megadott egységes fogyasztói árat azért alkalmazhatják, mert az eurózónához tartozó országok áfakulcsai között minimális a különbség, az adó 18 és 21 százalék között szóródik, a 16 százalékos Németországot leszámítva. A Mexx és az Esprit fővárosi márkaboltjaiban végzett ármustránk során kiderült, hogy az előbbinél a bruttó árra vetítve 263, utóbbinál 275 forintos euróárfolyam jött ki. Nettó árra visszaszámolva viszont 252, illetve 264 forintos eurót kaptunk (miközben az euró piaci árfolyama jelenleg 253 forint körül ingadozik). Ez azt jelenti, hogy a hazai kereskedők is normális "európai" beszerzési áron jutnak a ruhaneműkhöz, a hazai és a nyugati árak közötti eltérésért egyértelműen a magas magyar áfa a felelős. S miután a magyar adókulcs is várhatóan 21 százalékra csökken, az árkülönbség gyakorlatilag eltűnik, azaz nem érdemes Bécsbe menni a ruháért.

Jüttner Katalin, a hazai Marks & Spencer márkaboltokat üzemeltető S Modell Rt. vezérigazgatója szerint a bevásárlóturizmus ma sem kifizetődő. Ha az utazási költséget és az időt is figyelembe vesszük, akkor az egyenleg negatív is lehet. Úgy véli, az áfacsökkentéssel végképp leáldozik a bevásárlóturizmus csillaga, hiszen ugyanazt az árut kapja a vevő idehaza is, mint nyugaton, s az árban sem lesz különség. Az áru cseréjét, a vételár visszatérítését is sokkal egyszerűbb idehaza elintézni.

A Marks & Spencernél a kisebb áfa valamivel alacsonyabb árat hoz majd. A cég a csökkentést érvényre juttatja áraiban, amint azt a vámok csökkentése után is megtette.

A luxusruházati piacon ismert Ermenegildo Zegna termékei egységes árazásúak, Olaszországból már a magyar árcédulával varrtan érkezik az áru - tudtuk meg Janikovszky Jánostól, a Zegna budapesti márkaboltját üzemeltető E. Z. Fashion Kft. igazgatójától. Hozzátette: az anyacég határozza meg, hogy egy ing 39 ezer, egy öltöny 250 ezer forintba kerül, nekünk ehhez tartanunk kell magunkat. Az egyes országok Zegna boltjai között árban csak a felszámított áfában van különbség. Kivételt a drága világvárosok, mint New York, Milánó és Párizs képeznek. A szezon végi árleszállítás mértékét és idejét is központilag határozzák meg, s a kereskedő nem térhet el ettől. A Zenga forgalmát a forint árfolyama is befolyásolja: ahogy gyengül, úgy egyre több a külföldi vevőjük. Zürichből is jönnek hozzánk, mert az áfa visszaigénylésével jobban járnak, mint ha otthon vásárolnának be - mondta Janikovszky János, hozzátéve: az áfa csökkentése érezhető hatással lenne az üzletmenetre, még inkább kiegyenlítődnének az árak. A világszerte négyszáz üzletet magáénak tudó Zegna egyébként nem megy lejjebb az áraival, hogy növelje a forgalmát, mivel ezzel a márka presztízsét sodorná veszélybe. (KB)