A Microsoft a kedd éjféli határidőig eljuttatta az Európai Bizottsághoz a szervezet által a cég számára előírt intézkedések megvalósítására vonatkozó javaslatait. Az ajánlatok átnézése várhatóan heteket vesz majd igénybe, az eljárás során piaci szereplőkkel is konzultálnak az EB munkatársai - mondta Jonathan Todd szóvivő. Ha a vizsgálat során a közösség képviselői úgy találják, hogy a társaság ajánlásai nem felelnek meg az elvárásoknak, komoly szankciókat szabhatnak ki a Microsoftra, a bírság akár a cég napi bevételének öt százalékát is elérheti.

Az Európai Bizottság tavaly tavasszal versenyjogi okok miatt olyan operációs rendszer elkészítésére kötelezte a Microsoftot, amelyből kihagyják a hang- és audiofájlok lejátszására alkalmas szoftverkomponenst. Az európai szervezet emellett 497 millió eurós pénzbüntetést is kirótt a cégre, amiért uralkodó piaci helyzetével visszaélve megsértette az uniós versenyszabályokat. A cég a módosított operációs rendszerre vonatkozó EB-előírásnak megfelelően Európában N kiterjesztéssel hozza forgalomba hamarosan a Windows XP médialejátszó nélküli változatát. A változtatás a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egyszerűsített operációs rendszerekkel működő gépeken csak úgy lehet majd zenei CD-ket lejátszani, ha a felhasználó telepít valamilyen médiaalkalmazást. A teljes XP-verzió továbbra is kapható lesz, és a két változat ára megegyezik majd.

A tisztességes verseny helyreállításához szükséges szoftvermódosításokon túl előírták a vállalatnak azt is, hogy bizonyos programrészleteket tegyen elérhetővé más gyártók számára. Ezen a területen azonban komoly hiányosságok vannak még, részben ez késztette az EB-t arra, hogy a múlt heti ultimátumában határidőt szabjon a cégnek javaslatai megtételére. (VG)