BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ellenőrizhetők a partner adatai

Az adózás rendjéről szóló törvény módosítása szerint az adóhatóságnak honlapján közzé kell tennie az általa nyilvántartott adószámmal bíró, áfaalanynak minősülő adózók nevét, elnevezését, adószámát. Az APEH honlapján már megtalálható az adatokat tartalmazó lista, amelyet érdemes felkeresni, ha ismeretlen partnerrel lép kapcsolatba egy cég.

A kormányzat gyakran találkozott azzal a kritikával, hogy az adótitok fogalma nem a tisztességeseket, hanem a törvénytelen utakon járókat védi. Éveken keresztül az adótitokhoz az adóhatóságon kívül csak alapos okkal férhetett hozzá bármilyen más szerv. A fiktív cégek hatalmas károkat okoztak a 90-es években a gazdaságnak, ám az APEH egy vállalkozásról a másik cég tájékoztatása nélkül annyit sem mondhatott, létezik-e vagy sem. A hivatalos pénzügypolitika mindig azt hangoztatta, ha valaki fiktív társaság számláját befogadja, maga is "bűnös", hiszen tudnia kellett volna annak nem létezéséről. Csakhogy hivatalosan nem tudott meggyőződni az általa befogadott számla valóságtartalmáról. Ez annyit jelentett a gyakorlatban, hogy ha bármely adózónál nem létező cég számlájára bukkantak, annak áfatartalmát nem vonhatta le fizetendő adójából, másrészt költségei között sem szerepeltethette. Ami a költségvetés szempontjából érthető volt, hiszen az okozott volna igazi problémát, ha e társaságok számlái is elszámolhatók lettek volna.

Később változott a szabályozás, lehetővé vált, hogy az adózó írásbeli kérelmére - alaposan megindokolva, miért van rá szüksége - felvilágosítást adott az adóhatóság a vállalkozási tevékenységet folytató adóalany legalapvetőbb azonosító adatairól, ha arra üzleti partnerének adókötelezettsége jogszerű teljesítése érdekében volt szüksége. Az alapadatok között a törvény az adózó nevét, elnevezését, székhelyét, telephelyét, adószámát sorolta fel. Egyéb adatokat - mint az adózó bankszámlaszámát - továbbra sem tudhatott meg az adózó üzleti partneréről. Ezen a szabályozáson változtattak mostantól.

A jóhiszemű adózók védelme és a gazdasági élet tisztaságának elősegítése érdekében módosították az akadálymentesítő törvénycsomag keretében az adózás rendjéről szóló törvényt. Az adótitok szabályainak változtatásával lehetővé tették, hogy az érintett adózók üzleti partnerük alapvető adatait (név, adószám, székhely) az állami adóhatóság honlapján megjelentetett nyilvános adatbázisból megismerhessék, s az általuk ismert információk valóságtartalmáról az adókötelezettségük jogszerű teljesítése érdekében meggyőződhessenek. Az adózóknak érdemes igénybe venni a szolgáltatást, amelyet az APEH weboldalán az "áfaalanyok adatai"-ra klikkelve érhetnek el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.