Ma lejár a Nitrokémia-pályázat
Ma jár le a felszámolás alatt lévő Nitrokémia 2000 Rt. értékesítésére kiírt pályázat beadási határideje. Bár a tenderkiírást többen megvették, az elmúlt hét végéig még nem érkezett be pályázat a felszámolóhoz - tájékoztatta lapunkat Varga Jenő, a Vectigalis Rt. elnök-vezérigazgatója. Mint ismeretes, az egybeni értékesítés irányára 5,5 milliárd forint, de a felszámoló nem zárkózik el a vegyipari alapanyagot, a ftálsav-anhidridet (FSA) gyártó üzem külön értékesítésétől sem. Annak ára egymilliárd forint. A potenciális bel- és külföldi vevőknek szakértők szerint számítaniuk kell arra is, hogy a fűzfői gyár korszerűsítésére milliárdos nagyságrendű összeget kell majd fordítani. A hitelezői igények kielégítése attól függ, hogy sikerül-e, s ha igen, milyen áron értékesíteni a gyárat - tette hozzá.
A Nitrokémia 2000 Rt.-ben még tavasszal sikerült újraindítani a termelést. Ennek stratégiai jelentősége volt, hiszen várható, hogy egy működőképes gyár eladására nagyobb az esély. Az eredeti terveknél korábban írta ki az értékesítési pályázatot a felszámoló, s ezt azzal indokolta, hogy a piaci visszajelzések azt mutatták, van érdeklődés a cég megvételére. A Nitrokémia 2000 Rt. profiljában növényvédő szerek és intermedierek gyártása szerepel, a termelés újraindítása óta sikerült kül- és belföldi üzleteket is szerezni. A felszámoló az idén nyolcmilliárd forintos árbevétel, valamint kismértékű veszteség elérésével számol. (HÉ)


