Nincs még egy ország Kelet-Európában, ahol egy olasz olyan jól érezné magát, mint Magyarországon - állítja Stefano Albarosa, az Iveco gépjárművek kereskedelmével és szervizelésével foglalkozó ETS Európai Teherautó Szerviz Kft. és az olasz Cefin csoport ügyvezető igazgatója. A hazánk mellett Romániáért és Bulgáriáért felelős menedzser szerint ebben nemcsak Magyarország elsőrendű adottságai játszanak szerepet, hanem az olaszok és a magyarok közötti kulturális hasonlóság is. Mindkét nép jó kedélyű, szeret nevetni és szórakozni, de ha kell, dolgozni is tud - állítja a magyar feleségével és három gyermekével Budapesten élő vezető.
Stefano Albarosa 1990-ben érkezett Magyarországra, az "új világ" iránti érdeklődése által vezérelve. A kezdet nehéz volt, elsősorban a nyelvvel gyűlt meg a baja, de szokatlan volt a kelet-európai országokat akkor jellemző áruszűke is. Ám az ország azonnal megragadta, s a kalandból hosszú távra szóló kapcsolat lett. Ma már félig magyarnak vallja magát, hiszen élete nagyobb részét töltötte Magyarországon, mint Olaszországban, ideköti a családja, a munkája, s ma már a nyelv sem okoz számára gondot.
Az igazgató szerint a magyar jó munkaerő, magasan képzettek, keményen dolgoznak. Sokban hasonlítanak az olaszokra, akik a munkahelyen is könnyed, jó hangulatot teremtenek. Ha kell, lazítani is tudnak, s a dolgok vicces oldalát is képesek meglátni. Egyedül a magyar menedzserekkel volt korábban gondja az ETS Kft.-nek, egy részükből hiányzott a belső tűz, az igazi elkötelezettség, a munkába és a sikerbe vetett mély meggyőződés. Mostanra azonban megtaláltuk a megfelelő embereket - mondja Stefano Albarosa.
A feketegazdaságot, a széles körben megfigyelhető adóelkerülést tartja a magyar gazdaság rákfenéjének. Úgy véli, az adókat és járulékokat az utolsó fillérig befizető vállalkozásoknak folyamatos versenyhátrányban kell működniük, a csalók ugyanis - alacsonyabb közteherterhelésük miatt - könnyedén alá tudnak kínálni a becsületes cégek árainak. Különösen a kisvállalkozások szegmensét tartja "fertőzöttnek". Elsősorban arra a gyakorlatra hívja fel a figyelmet, amikor a cégek alkalmazottaiknak papíron jóval alacsonyabb fizetést adnak, mint a valóságban, s így spórolják meg a feketén juttatott bér utáni járulékokat. Úgy véli, ebből a szempontból még Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet, pedig amúgy mindkét ország gazdasága meszsze a magyar mögött van.
A magyar tehergépjármű-piacot óriási verseny jellemzi - érzékelteti a területen működő cégek további gondjait az ETS Kft. vezetője. A nyereségráták rendkívül alacsonyak, az ügyfelek igen igényesek, hibázni nem lehet. A fő gond a túlzott forrásbőség: a magyar bankok nyakló nélkül hiteleznek, ezért a piacra könnyű belépni, s olyan vállalatok is meg tudják vetni a lábukat, amelyek egy más piaci környezetben azonnal kirostálódnának. Nehezíti a helyzetet, hogy a piac jelenleg válságát éli: az eladások, szegmenstől függően, 15-30 százalékkal visszaestek. Ugyanakkor optimista, úgy látja, 2006 jobb év lesz a szektor számára, 2007-re pedig nyoma sem marad a válságnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.