Négyszázmilliárdos reklámpiac
Várhatóan 5,2 százalékkal, 406 milliárd dollárra emelkedhet ez évben a világ reklámpiaca - derül ki a Zenith Optimedia (ZO) most közzétett, módosított előrejelzéséből. Tavaly a cégek 386 milliárdot költöttek hirdetésekre. A ZO korábban 4,7 százalékos bővüléssel számolt.
A növekedésben kulcsszerepet játszik az USA piaca, ahol a reklámköltés az idén a prognózisuk szerint 5,9 milliárd dollárral emelkedhet. Az Egyesült Államok mellett Brazília, Oroszország, India, Kína, Szaúd-Arábia és Indonézia is jelentősen hozzájárult a bővüléshez. A ZO szerint ezek az országok a teljes növekedés egyharmadát produkálták.
Tanulmányukból az is kiderül, hogy ebben az évben eddig a leggyorsabb növekedési ütemet Latin-Amerika érte el, ahol 19,3 százalékos bővülést mértek az eddig eltelt hónapokban 2004 hasonló időszakához képest. Ugyanebben a régióban 2003-ban még csak 3,5 százalékos volt az emelkedés az azt megelőző évhez képest. Csak Brazíliában várhatóan 1,9 milliárddal nő a reklámköltés 2005-ben.
Latin-Amerikát a régiók közül Közel-Kelet és Afrika követi, esetükben 17,1 százalékos bővülést mértek. Szaúd-Arábiában tavaly 29,4 százalékkal, 2,5 milliárdra nőtt a reklámköltés. Az idén az előrejelzések szerint hasonló méretű - 26,6 százalékos - bővülés várható, és ezen a piacon 2006-ra a bővülés elérheti a négymilliárd dollárt. A ZO szerint 2006-ban világszinten 6,2 százalékkal, 2007-ben pedig 6,1 százalékkal nőhet a reklámpiac.
A kutatásban jelezték azt is, hogy a televízió piaci részesedése valamelyest csökkent 2004-ben, míg az internet egyre jobban erősíti pozícióit. Előbbi 37,1 százalékkal vette ki részét a globális reklámtortából, utóbbi pedig 4,3-del.
Az USA idei erős reklámpiaci teljesítményét a TNS Media Intelligence nemrég közzétett adatai is alátámasztják: ezek szerint ugyanis négy és fél százalékkal, 70,57 milliárd dollárra emelkedett az idei év első felében a világ legnagyobb reklámpiacán a hirdetésekre elköltött összeg. A legnagyobb mértékben a helyi magazinokban való reklámköltés növekedett, esetükben ugyanis 24,4 százalékos volt a bővülés. Igaz, a médiafelületek közül ez a szegmens könyvelheti el a legkevesebb, 200 millió dolláros bevételt. A többiekhez képest kimagasló ütemben erősödtek a kábeltévék is, amelyek 7,94 milliárdos összbevételt könyvelhettek el.


