Ösztönzés a bioüzemanyagnak
A bioüzemanyagok elterjesztésére ösztönözheti az olajtársaságokat a jövedéki adóra vonatkozó szabályok tervezett módosítása. Az Országgyűlés, a jövő évi adótörvény tervezetének vitája során, múlt héten elfogadta azt az - osztrák mintájú - módosító indítványt, amelynek értelmében 2007. július 1-jétől literenként nyolc forinttal több jövedéki adót kellene fizetni azoknak a gyártóknak, amelyek benzinében a biokomponensek aránya nem éri el a 4,4 százalékot. A gázolaj esetén ezek a feltételek 2008. január 1-jén lépnének életbe. A bioüzemanyagok felhasználásának mérlege nemzetgazdasági szinten egyértelműen kedvező, mivel az üvegházhatású szén-dioxid-kibocsátást és az ország energiafüggőségét is csökkenti. A biodízel, illetve a bioetanol-tartalmú benzin gyártása stabil piacot teremt a túltermeléssel küszködő mezőgazdasági termelők számára is. A biokomponensek felhasználása 60 dollár körüli olajár mellett már nem túl drasztikus ösztönzők alkalmazásával is versenyképessé tehető a fosszilis üzemanyagokkal. Márpedig ez legegyszerűbben a jövedéki adó módosításával oldható meg, amelyből az üzemanyag-fogyasztás után egyedül szeptemberben 39,8 milliárd forint folyt be.
A cégeknek most is lehetőségük van arra, hogy az üzemanyagaikba kevert biokomponensek után visszaigényeljék a jövedéki adót, ám ez eddig nem jelentett kellő ösztönzést a bioüzemanyagok elterjedéséhez - fogalmazott kérdésünkre Gőgös Zoltán. A szocialista képviselő szerint szükség van a türelmi időre is, ugyanis ezzel a gyártóknak elegendő idő biztosítható arra, hogy felkészüljenek az alapanyag-ellátás megszervezésére. A 2007-2008-ban életbe lépő 4,4 százalékos küszöb pedig elegendő lesz ahhoz, hogy Magyarország teljesíteni tudja az Európai Unió felé vállalt kötelezettségét, s a teljes üzemanyag-fogyasztáson belül a növényi alapú összetevők aránya 2010-re idehaza is elérje az 5,75 százalékot.
A Mol Rt. néhány hónapja már megkezdte a növényi alapanyagú bioetanol felhasználását, miután a benzin gyártásánál oktánszámnövelésra használt MTBE-t (metil-tercier-butil-étert) a növényi alapú bioetanolból készülő ETBE-vel (etil-tercier-butil-éterrel) váltotta fel. Ezt a célt szolgálta a százhalombattai MBTE üzemének átalakítása bio-ETBE-üzemmé, valamint a Győri Szeszgyár Rt. és a szabadegyházai Hungrana Kft. megbízása bioetanol beszállítására. A cég még az év vége előtt nyílt pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy kiválassza azokat a beszállítókat, amelyektől a gázolajhoz keverhető biodízelt, a biodízelgyártás alapanyagául szolgáló repceolajat,valamint további bioetanolt vásárolna a jövőben - közölte kérdésünkre Miklós László. A Mol Rt. vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója szerint Magyarországon évente közel kétmilliárd liter benzin és 2,2 milliárd liter gázolaj fogy el. Tehát a 4,4 százalékos elvárás teljesítéséhez mintegy 90-100 millió liter bioetanol és biodízel felhasználására lesz szükség. A cég exportálna is a biokomponenseket tartalmazó termékekből. Év végére a Mol Rt. szlovákiai MTBE-üzemének átalakítását is befejezi, 2007-re pedig Tiszaújvárosban épít zöldmezős beruházással egy új bio-ETBE-üzemet.


