Rövid időn belül meg kívánja duplázni 5-6 százalékos jelenlegi hazai piaci részesedését a székesfehérvári tejüzem - jelentette ki Mélykúti Tibor, a feldolgozót megvásárló, tejtermelőket tömörítő Alföldi Tej (AT) Kft. ügyvezető igazgatója. Mint ismert, az AT a felszámolás sorsára jutott Parmalat Hungária Rt. működő vagyonelemeit vette meg. A debreceni székhelyű társaság az átadás-átvétel és a leltár lezárulta után, november elsejétől szerezte meg a tejüzem tényleges irányítását.
A korábban elrontott privatizációt most sikerült korrigálni azzal, hogy a Parmalatot tejtermelői tulajdonú szövetkezés vásárolhatta meg - fogalmazott Gráf József agrárminiszter a tegnapi birtokbavételi ünnepségen. Szerinte a vétellel lehetőség nyílik arra, hogy a vállalat tisztességes felvásárlási árat fizessen a beszállító gazdálkodóknak. Mélykúti Tibor kérdésünkre elmondta: a Parmalat most literenként 65-66 forintot ad a termelőknek, a jövő évtől pedig legalább 67-68 forintos tejárat tart reálisnak. Semmi sem indokolja, hogy egyes feldolgozók literenként 57 forintot fizessenek, hiszen a nyugat-európai árszint 72-75 forintos hazai tejárakat is lehetővé tenne - szögezte le az ügyvezető igazgató. (Mint ismert, nemrégiben a Csányi Sándor OTP-vezér érdekeltségébe tartozó pécsi MiZo és szegedi Sole állt elő 57 forintos árelképzeléssel.)
Három év múlva már osztalékot szeretnénk fizetni a székesfehérvári üzem eredményessége után - mondta Mélykúti Tibor. A feldolgozó az idén még várhatóan 0,8-1 milliárd forintos veszteséggel zárja az évet, 5-6 milliárdos árbevétel mellett. Az AT az előrelépés érdekében a mostani 70 millióról évi 120-150 millió literre kívánja növelni a felvásárolt és itthon feldolgozott alapanyag-mennyiséget, miközben fenntartaná az olasz nyerstejexportot is. A cég megvételéhez, a fejlesztésekhez és a működtetéshez az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Banktól összesen négymilliárd forintnyi, százszázalékos költségvetési garanciájú, két év türelmi idejű hitelt vehet fel, amelyet a tegnapi nyilatkozatok szerint az agrárminiszter járt ki a kormánynál. (HL)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.