Tegnap az éjszakai órákban a Budapesti, a Dunamenti és a Csepeli Erőműnek is át kellett állnia gázról olajra – ezt jelezte lapzártánkkor a gazdasági tárca szóvivője. Magyarország napi gázfelhasználása ugyanis már megközelítette azt a mennyiséget, amekkorát a Mol Földgázellátó Rt. egyáltalán szolgáltatni képes. Közvetlenül az vezetett a kritikus helyzethez, hogy vasárnap hidegfront érkezett az országba, a valós ok azonban az, hogy egy hete a szokásosnál 20-25 százalékkal kevesebb gázt kapunk Oroszországból. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a vasárnaptól naponként tanácskozó gázválságstáb ülése után kijelentette, hogy Magyarországnak a jelen helyzetben is egy-másfél hónapra elégséges tartaléka van.
A szükségintézkedések azonban már a múlt héten megkezdődtek: a Mol Rt. 34 nagyfogyasztója gáz- helyett olajtüzelésre állt át. Így kíméletesebben bánhatnánk gázkészleteinkkel, igaz, olajtartalékaink rovására. A kormány már mérlegeli, nem kellene-e hozzányúlni az ország stratégiai olajkészleteihez. E tartalékok mintegy száznapi igény kielégítésére elégségesek, az uniós előírás egyébként kilencven nap.
Mindeközben a Földgázellátó Rt. a gázellátás korlátozását helyezte kilátásba a következő 30-45 napra szóló időjárás-előrejelzések miatt.
A probléma pillanatnyi kezelésén túl további intézkedésre is szükség van. Kóka János ma egy párizsi konferencián politikai és anyagi támogatást is kér ahhoz, hogy új gázvezetékek épülhessenek a közép- és kelet-európai országokban, s hogy bővíthessék tárolókapacitásaikat. Szerdán ugyanott a térség orosz gáztól való függőségéről beszél majd.
A nagy hideg miatt Európa-szerte hasonló a helyzet. A hideg által jobban sújtott és szintén kevesebb orosz gázhoz jutó Lengyelországban már hétfőtől korlátozták néhány nagyfogyasztó gázfelhasználását. A „lavina” Oroszországból indult, a Gazprom a nagy oroszországi hidegre hivatkozva fogta vissza európai gázexportja egy részét. Moszkvában már a múlt hét óta korlátozzák a gázfelhasználást. (VG)
- 2. az óránként 2500–5000 köbmétert fogyasztók
- 3. valamennyi ipari és mezőgazdasági termelő
- 4. a kommunális felhasználók
- 5. a lakosság
- 2. az óránként 2500–5000 köbmétert fogyasztók
- 3. valamennyi ipari és mezőgazdasági termelő
- 4. a kommunális felhasználók
- 5. a lakosság-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.