BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felfutó német napenergia-piac

Folytatódó fellendülésre számítanak az idén a németországi napenergia-hasznosítási piacon: a Német Napenergia-ipari Társaság (BSW) az eladások tíz-húsz százalékos emelkedését várja 2006-ban. Beszámolójukból kiderül: az értékesítést az üzemeltetőknek nyújtott támogatások, a hagyományos energiahordozók árának emelkedése, valamint az export felfutása is segíti.

A növekedés ütemét jelzi, hogy míg 2000-ben a német napenergia-piac forgalma alig haladta meg a 450 millió eurót, addig tavaly több mint 3,7 milliárdot tett ki az összértékesítés. Ez év elejéig Németországban több mint 6,7 millió négyzetméter napelemet és -kollektort szereltek fel, 4680 megawatt összteljesítménnyel, ebből 665 megawatt névleges teljesítményt tavaly helyeztek üzembe. A gyártók ma már évi 500 millió eurót fordítanak új beruházásokra, s az iparágban tevékenykedő ötezer cég mintegy 42,5 ezer főt foglalkoztat Németországban. A napenergia iránti érdeklődés erősödését jelzi, hogy a BSW közreműködésével júniusban megrendezendő freiburgi Intersolar kiállításra több mint 420 kiállító céget várnak.

Más megújuló energiaforráshoz hasonlóan Németország a napenergia hasznosításában is első Európában. A BSW szerint a kontinens napenergia-piacán a részesedése eléri az 50 százalékot, ezt Görögország, Ausztria és Spanyolország követi 12, 11 és 7 százalékkal. Magyarországon tavaly – az előző években tapasztalt fokozatos felfutást követően – csökkent a kereslet a fűtést és melegvíz-előállítást segítő napkollektorok, valamint az áramtermelést szolgáló napelemek iránt, igaz, októberben Gödöllőn az ország eddigi legnagyobb napelemes erőművét helyezték üzembe. (NIG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.