Regionális tarifa vagy kiegyenlítés?

ÁRAMPIAC. Piaci elemzők és fogyasztói érdekvédő szervezetek szerint jogilag megkérdőjelezhető az áramszolgáltató vállalatok közötti profitkiegyenlítést szolgáló, úgynevezett kompenzáció bevezetése. Szerintük ez nemcsak közgazdaságilag elfogadhatatlan állapotot eredményezne, de ellentétes lenne a hatályos villamosenergia-törvénnyel, s az EU által tiltott keresztfinanszírozást állítaná viszsza. Az áramszolgáltatók jövedelmezősége közötti különbségek esetleges kiegyenlítése azután került ismét napirendre, hogy a parlament gazdasági bizottságának energetikai albizottságában Horváth J. Ferenc, a Magyar Energiahivatal (MEH) elnöke említést tett egy erre vonatkozó átmeneti rendszer előkészítéséről.

Az áramszolgáltatók közötti úgynevezett kiegyenlítő alap létrehozását szorgalmazó kezdeményezés – bár első hallásra „igazságos” törekvésnek tűnik – számos tévedésen alapul. Egyrészt közgazdaságilag helytelenül, a korábbi átlagoló eszköz- és költségértékelési módszer számaiból vonnak le következtetéseket az áramszolgáltató társaságokra. Elveszne a hatékonyabb vállalkozások által megtermelt többletnyereség közvetlenül a fogyasztókhoz való visszatérítésének lehetősége is.

Megoldást a MEH által megkezdett új tarifamodell részletes kidolgozása jelenthetné, ennek körvonalait a Boston Consulting Group a közelmúltban bemutatta, és ez egy új eszköz- és költség-felülvizsgálat után hosszú távú, közgazdaságilag és jogilag megalapozott megoldást kínálna.

Az áramszolgáltatók eredményének elemzésénél figyelembe kell venni, hogy az eredménykimutatás, illetve mérlegadatok csak az egyes társaságok számviteli politikája és kapcsolatrendszere alapján értelmezhetők helyesen. Egyes vállalatok a tőzsdén kívül, holdingstruktúrában működnek, mások nyilvánosságra hozott adatai struktúrájukban és tartalmukban is a szigorú tőzsdei előírásoknak felelnek meg.

A társaságok eredménypozíciói az eltelt időszakban dinamikusan változtak, követve hatékonyságjavító intézkedéseiket. Amíg például 2001-ig az Édász büszkélkedhetett a legjobb eredménnyel, az Émász pedig folyamatosan veszteséges volt, mára a helyzet megváltozott. A vezető helyet az Elmű vette át, és az Émász is jelentősen javította pozícióját. Az egyes vállalatok relatív megtérülési mutatóinak összevetésekor tehát rendkívül óvatosan kell bánni a vetítési alap meghatározásával, ugyanis a társaságok könyv szerinti értékének meghatározási alapja az 1992. évi vagyonértékelés volt. A valós megtérülési mutatók számításakor a társaságok privatizációjakor megfizetett, egyes társaságoknál a könyv szerinti értéknél lényegesen magasabb árat is figyelembe kell venni. Fontos továbbá, hogy nem az éves, hanem a kumulált megtérülési mutató az, amely a befektetői szempontból is a valós helyzetet mutatja. Természetesen az egyes társaságok között vannak strukturális különbségek is, hiszen korántsem mindegy, hogy egy sűrűn lakott nagyvárost lát el villamos energiával vagy a tanyavilágban elszórtan lévő házakhoz juttatja el az áramot. De alapvetően a költséggazdálkodás módja és hatékonysága befolyásolja az eredmény alakulását. Ennek megfelelően egynéhány piaci szereplő által felvetett kiegyenlítő mechanizmus nemhogy nem oldaná meg a problémát, hanem vélhetően újabb nehézségekhez vezetne.

A jelenlegi szabályozás szerint a nyereségkorlátot átlépő szolgáltató eredménytöbblete visszakerül a fogyasztókhoz, ám a kiegyenlítő alap bevezetése után ez az esetleges többlet egy másik befektetői csoporthoz kerülne át. MGy

A jobban gazdálkodó cég eredményének átadása a rosszabbul gazdálkodót nem kényszerítené a hatékonyság növelésére.

A jobban gazdálkodó cég eredményének átadása a rosszabbul gazdálkodót nem kényszerítené a hatékonyság növelésére.-->