BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Árcsökkenés a lakáspiacon - 75 ezren akarnak lakást venni

A GKI Gazdaságkutató Rt. és az Angyalföldi Lakásépítő Rt. (AL Holding) fővárosi ingatlan indexe -13,8 volt az első negyedév végén, ez több mint 7 százalékpontos emelkedés a múlt év végéhez képest - mondta Akar László, a GKI vezérigazgatója a felmérés eredményeit bemutató sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. (Az index skálája plusz-mínusz 100 pont, a csúcs 2004 közepén -12 pont volt.)

A lakáspiac a legpesszimistább, a szereplők jelentős túlkínálatról számoltak be, mindössze egytizedük vélte úgy, hogy ez a piaci szegmens kiegyensúlyozott. Akar László úgy vélte, hogy miután a lakáspiac változatlan, így az index javulása az iroda-, üzlet- és raktárpiac miatt következett be. Szepesi Anita, a vizsgálatot szintén támogató Ingatlan és befektetés szaklap szerkesztője elmondta, hogy a már átadott fővárosi lakásokból mindössze 1500-1700 lehet eladatlan.

A fejlesztők által sokszor hangoztatott 7-9 ezer eladatlan lakás az éppen értékesítés alatt álló - de még nem kész - lakásokhoz mérten igaz. A felmérésnek érdekes része az, amely a lakosság lakásépítési, -vásárlási szándékait mutatja.

Amíg múlt év áprilisában 52 ezer háztartás akart biztosan lakást venni, illetve építeni, addig az idén áprilisban már 75 ezer. Ebből a kereslet bővülésére lehet számítani, bár Illy Péter, az AL Holding vezérigazgatója megjegyezte, hogy ő mint fejlesztő ezt nem érzékeli.

Az áfa-csökkenés ármérséklő hatását indirekt módon lehetett csak kimutatni. Minden negyedévben megvizsgálnak a kutatók 10 nagy lakás-projektet, és ezek árainál néhány százalékos csökkenést valóban fel lehetett fedezni. Ez azonban csak végső eszköz a fejlesztők kezében, mert inkább adnak a lakáshoz többlet felszerelést, és engednek az árból az egyéni alkuk során, semmint a meghirdetett árból engednének. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy valóban árcsökkenés történt a lakáspiacon.

Az új lakások árai Budapesten várhatóan 2 százalékkal, országosan 1,5 százalékkal emelkednek az év során. Lényegében ugyanilyen áremelkedés mutatható ki az új irodák, üzletek és raktárak területén is. Teljesen más a kép a használt ingatlanok piacán. Itt a következő egy évben akár egy százalékkal is csökkenhetnek az országos lakásárak. A fővárosban változatlan árat, míg Pest megyében 6 százalékos csökkenést mutatott a vizsgálat.

A másik három piaci szegmensben várhatóan stagnálnak az árak, de a telkek árai akár 4 százalékkal is emelkedhetnek. Érezhetően javult az "A" kategóriás irodák kihasználtsága az első negyedévben. Pesten 80-ról 83 százalékra, Budán 82 százalékról 84-re javult a kihasználás. A "B" kategóriás irodák kihasználtsága gyakorlatilag változatlan (75 százalék körüli). A felmérés szerint az idén 40 ezer lakás felépítése várható Magyarországon. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.