BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tisztaerőművek építésére készül az USA nyugati része

Az Egyesült Államok nyugati tagállamainak kormányzói elfogadtak egy már két éve tárgyalt tervet, mely szerint  2015-ig összesen legalább 30 ezer MW tiszta villamos energiát előállító erőművi kapacitást létesítenek. 2020-ig 20 százalékkal növelik energiafelhasználásuk hatékonyságát is, írja a Platts.

Abban is megállapodtak, hogy a következő 25 évre biztosítják a megfelelő villamos energia szállítást. A 18 kormányzó azt a tervezet hagyta jóvá, aemlyet még 2004-ben Arnold Schwarzenegger, Kalifornia kormányzója és Bill Richardson, Új-Mexikó kormányzója terjesztett eléjük. Az arizonai Sedonában tartott éves találkozójukon egyként jelentették ki: meg vannak győződve arról, hogy programjuk segít abban, hogy térségüket megvédjék az energiahiánytól és az áramárak elszabadulásától is.

Az intézkedések javítják a villamos energia termeléshez használt erőforrások egyensúlyát, hatékonyabb eljárások alkalmazására ösztönöznek és csökkentik az erőművek környezetre gyakorolt káros hatását is, sorolta Janet Napolitano arizonai kormányzó.

A tiszta energia termelés elérése céljából a kormányzók megállapodtak, hogy megújuló energiahordozókat kell használni az új erőművi kapacitásokban. Ilyenek a vízerőművek, a földgáz- és a széngázosító üzemek, valamint a hőt és áramot is előállító, úgynevezett kombinált ciklusú erőművek. Új nukleáris létesítmények építése viszont nem szerepel a tervben.

A kormányzók, céljaik megvalósítása érdekében számos adókedvezmény meghosszabbítását kérték a kongresszustól. Ezek közé tartozik, hogy az eredetinél 10 évvel tovább szeretnék élvezni a népszerű, 1,8 cents/kWh hitelt a megújuló energiahordozóknál.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.