BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A márka számít, nem a használhatóság

A márkanév a leginkább döntő tényező a legújabb elektronikai eszközök megvásárlásakor a magyar felhasználók számára – derül ki a Synovate piackutató cég felméréséből. A hazai fogyasztók 33 százaléka sorolta az első helyre ezt a tényezőt, míg az árat 32 százalékuk tartja a legfontosabb szempontnak ilyen jellegű készülékek vásárlásakor. A harmadik legfontosabb tényező a felmérésben szereplő magyar válaszadók 22 százaléka szerint a használhatóság. A magyar fogyasztók gyártói preferenciája nem tér el jelentősen az átlagostól; elsőként a Sony név jut eszükbe, ha csúcstechnológiájú elektronikai eszközökről van szó, másodikként a dél-koreai Samsung, harmadikként pedig egy európai cég, a holland Philips. A Synovate nemzetközi felmérésében szereplők közel fele nyilatkozott úgy, hogy képtelen lenne meglenni mobiltelefonja nélkül, ez különösen a szaúd-arábiaiakra és a thaiföldiekre igaz (68 és 61 százalék). A legújabb eszközök birtoklása a szaúdiak számára a legfontosabb, 87 százalékuk nyilatkozott így, a románok 65 és az indiaiak 60 százaléka is így vélekedik. A jövő leginkább nélkülözhetetlen eszközei a Synovate által megkérdezettek szerint a noteszgépek lesznek, ezeket követik a plazma- és folyadékkristályos televíziók. ( A témáról bővebben a Világgazdaság mai számában olvashatnak) VGO

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.