A felvételizőket nem érdekli a munkaerőpiac
Az idei felvételi ponthatárok sokat elárulnak felsőoktatásunk helyzetéről, az üzleti élethez való viszonyáról, a kilátásokról, azaz arról, hogy a majd néhány év múlva diplomát szerzőknek milyen reményük lesz elhelyezkedni. A kép nem túl kedvező.
A Pannon Egyetem Karrierirodájának igazgatóját meglepte a ponthatár alakulása, az, hogy az idén sem változott a tendencia. Puskel Márton a Világgazdaságnak azt mondta: a diákok egyszerűen nem veszik figyelembe a munkaerőpiac igényeit, továbbra is az elosztói szakmák – jogász, közgazdász – a népszerűek, holott ilyen diplomával egyre nehezebb elhelyezkedni. Viszont a kívánatosnál kevesebben jelentkeznek azokra a termelői szakokra – gépész-, villamos-, vegyész-, környezetmérnök –, amelyek elvégzése után nagy eséllyel találnának maguknak jó állást; így nem véletlen – de szomorú –, hogy ide alacsonyabb ponthatárral is be lehetett jutni. Az igazgató azt viszont kedvező fejleménynek tartja, hogy az orvosi karok ismét nagyon vonzónak számítanak.
A Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján örömmel vették, hogy 125 pont kellett a kereskedelmi és marketing szakra való bejutáshoz. Érdekes, hogy a más intézményben oly népszerű nemzetközi gazdálkodás szakra elég volt a 100 pont. Itt államilag finanszírozott képzést csak Tatabányán indítottak, a budapesti tagozaton nem. Ezek szerint a diákokat az is erősen motiválja a jelentkezéskor, hogy mely városban kell tanulniuk. Vadász György úgy véli, rendkívül rossz a hazai foglalkoztatási szerkezet, és különösen komoly gondot jelent, hogy az egyetemet, főiskolát végzettek egy része azonnal munkanélküli lesz. Ennek az az oka, hogy a felsőoktatás elszakadt a való élettől, nem követi a gazdaság igényeit. A mostani ponthatár újra jó példa erre – álltja a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke. A diákok jó része a gimnáziumban, szakközépiskolában nem kap elég információt arról, hova érdemes felvételizni, milyen diplomával lesz esélye elhelyezkedni. A kialakult helyzet igen rossz hatással van a magyar gazdaságra, de arra is, aki sokévi tanulás után sem talál magának jó állást. A kamara – felismerve a problémát – keresi a kapcsolatot a felsőoktatási intézményekkel. A Budapesti Gazdasági Főiskolával már meg is állapodtak arról, hogy mindkét intézmény kidolgozza, milyen segítséget vár el a másik féltől, hogyan tudnának a jövőben együtt dolgozni. Ennek egyik formája lehet, hogy a kamara javaslatot tesz a főiskola záródolgozatainak témájára, majd az elkészült anyagot hasznosítja.
