A GKI–Al Holding páros egyebek között megemlíti, hogy a kormány intézkedéscsomagja kapcsán a közeljövőben biztos lakásvásárlók, illetve -építők száma a korábbi 75 ezerről drasztikusan csökkent, s ez szintén rossz hír a piac számára. Közel a felére esett vissza azok száma, akik azt mondják, hogy biztosan új lakást vesznek vagy építenek a következő időszakban. Ráadásul a lakosság a korábbinál jóval tartózkodóbbá vált, s ennek kapcsán jelen pillanatban nem várható, hogy az év végén újabb hajrá indul meg a lakásvásárlások vagy -építések területén.
Aradi Ferenc, a több ezer új lakással a piacon lévő Autóker Holding Rt. értékesítési igazgatója szerint bújtatott árcsökkentésre is kényszerül majd több fővárosi vállalat annak érdekében, hogy mielőbb értékesítse a felépített lakásokat. Pluszkedvezmények egész sorát kell majd bevetni, miközben a belvárosban és a kiemelt Duna-parti projekteknél még áremelés is várható. Az Autóker például a nyár elején 15 százalékkal növelte a Marina Part árait. A szakértő úgy látja, hogy leáldozott az apró új lakásoknak; az átlagos méret már 40 m2 körül van, és ez még növekszik is a közeljövőben.
Az AL Holding vezérigazgatója, Illy Péter kiemelte: a manapság jellemző vásárlói szempontok ismeretében, a jelenleg üresen álló, de már elkészült lakások hozzávetőlegesen 90 százalékát várhatóan értékesíteni tudják. Illy szerint ez annak lesz köszönhető, hogy a már kulcsrakész lakóingatlanok után van a legintenzívebb kereslet.
A felmérésben megkérdezett ingatlanos cégek 80 százaléka szerint a kormány megszorító intézkedései, avagy az Új egyensúly program 2006-ban hátrányosan érinti a lakáspiacot, és 75 százalékuk szerint 2007-re sem túl derűsek a kilátások. Illy szerint ugyan a lakásépítésekre közvetlen hatásaik nincsenek a programban foglalt intézkedéseknek, mégis, az eddig potenciális vásárlóknak tekintett réteg egy jelentős része valószínűleg több évvel eltolja tervezett lakásvásárlását. A szakember úgy véli itt elsősorban azokra a munkavállalókra kell gondolni, akiket esetlegesen érinthetnek a leépítések, valamint azokra is, akiknek a havi költségek emelkedésével (energiahordozók, élelmiszer) nem marad forrásuk a hitelfelvételre.
A cégvezetők megerősítették, hogy a budai oldalon továbbra is valamivel kedvezőbb a helyzet, Pesten ugyanis némileg nagyobb a túlkínálat. A vidéki körzetekben a mai piaci helyzet fennmaradása valószínű. Sem Aradi Ferenc, sem más megkérdezett cégvezető nem számít előre hozott vásárlásokra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.