BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A betegellátás biztonságának megőrzését ígéri a siófoki kórház főigazgatója

Szeptemberben már nem fogadnak el ügyeleti díjat a siófoki kórház belgyógyászatának szakorvosai. Dr. Kersák János főorvos, az EDDSZ diplomás alapszervezte titkárának kezdeményezésére így tiltakoznak a kormány egészségügyet érintő politikája ellen. Azt tervezik, hogy októbertől csak a törvényben előírt 40+ 8 órában látnák el a betegeket, míg az önként vállalható 12 óra túlóra ellentételezését a kórház vezetésével történő megállapodás alapján teljesítenék. Dr. Varga Ferenc, a kórház főigazgatója jogosnak ítélte a szakszervezeti kezdeményezést, de hangsúlyozta: a jelenlegi finanszírozás mellett nincs fedezete a megemelt ügyeleti díjnak, s törvényt sem sérthet azzal, hogy engedélyezi a 300 órán túli ügyeleti munkát. A kivételes elbánás ugyanakkor sértené a többi osztályon dolgozókat is. Dr. Simon Kornél osztályvezető főorvossal most olyan megoldáson dolgoznak, amely esetenként néhány napos várakozási idővel ugyan, de a rendelkezésre álló pénzkeretből is biztosítaná a túlmunka fedezetét, a folyamatos és biztonságos ellátást. Szóba jött, hogy a naponta két ügyeletes belgyógyász helyett csak egy dolgozna, míg társa otthoni készenlétben várná az esetleges tennivalókat. Másik megoldásként – s ez harmonizál az egészségügyi miniszter azon leiratával is, mely elsősorban a sürgősségi ellátásra koncentráló, szükséges és elégséges ellátás megszervezésére szólítja fel az intézményvezetőket - a műszakok tervezése jöhet szóba. Tekintettel arra, hogy az osztály kihasználtsága nem száz százalékos, az előjegyzésen alapuló felvétellel nem sérül, legfeljebb kicsit halasztódik az ellátás. Dr. Varga Ferenc hangsúlyozta: eddig valamennyi osztállyal sikerült megegyezniük, a kórház gazdasági helyzete stabil, a végleges megoldáshoz már csak az országos modell meghatározására várnak. Weborvos

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.