Állások százezreit hozhatja létre a Vista
Csupán hat európai országban százezer új informatikusi állást hoz létre a Windows operációs rendszer következő generációjának, a Vistának jövőre várható piaci megjelenése - közölte a Microsoft felkérésére készített tanulmányában az IDC kutatócég. Dániában, Franciaországban, Németországban, Lengyelországban, Spanyolországban és Nagy-Britanniában a Vista összesen 40 milliárd dolláros gazdasági növekedést fog indukálni az IDC számításai szerint. A tanulmány azzal kalkulál, hogy az első évben 30 millió számítógépre telepítik majd az új operációs rendszert ebben a hat országban, s innen ered majd a nagy gazdasági hatás. Az elemzés alig egy héttel azt követően jelent meg, hogy a Microsoft bejelentette: még tovább késlelteti a Vista európai megjelenését, mert attól tart, hogy azzal az Európai Bizottságnak újból versenyjogi problémái lesznek. (Reuters)


