BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az első őszi eredmények

Televízió. A kereskedelmi televíziók elkészítették az augusztus végén indult vagy újraindított műsorok fogadtatásáról szóló mérleget. Az RTL Klub, a Tv 2 és a Viasat 3 az új sorozatok mellett saját készítésű műsorokkal is jelentkezett. Az RTL Klub a legjobb eredményt a Barátok közttel érte el: a sorozat egy-egy epizódja a 34. és a 35. héten is a legnézettebb műsor volt, kétmilliót meghaladó, illetve ahhoz közelítő nézőszámmal. Az új sorozatok közül A szökés első epizódjai az első tízbe kerültek, és – a teljes népességet tekintve – megelőzték a velük egy időben a Tv 2-n sugárzott Született feleségeket. Az utóbbi csatorna számára vigaszt jelent, hogy A Lila akác köz lakóira a célcsoportnak tekintett 18–39 éves, városi női lakosság több mint 40 százaléka kíváncsi volt. A csatorna saját sorozata, a Jóban Rosszban a múlt héten indult el újra, és közel 1,3 millió embert vonzott a képernyő elé. Az RTL Klub Heti Hetese vasárnap került újra képernyőre, nézőszáma meghaladta ugyan a Tv 2 ugyanabban az időben vetített filmjéét, az estét azonban az utóbbi csatorna vitte el, a Tolvajtempónál népszerűbbnek bizonyuló Shreknek köszönhetően. Az Áll az alku visszatérése is jól sikerült: a műsor – 1,6 millió fölötti nézőszámmal – a hét harmadik legnépszerűbb programja lett.

Az ősz folyamán mindhárom csatorna saját készítésű műsorokkal is előrukkol. A TV2 bemutatja az Egy rém rendes család budapesti adaptációját, a főbb szerepekben Szervét Tiborral és Bertalan Ágnessel. Az RTL Klub szeptember 9-én az ország memóriáját teszteli, az Esti Showder pedig szeptember 14-én jelentkezik.

A szeptembert teljes arculatváltással kezdő Viasat 3 három hete indította el az őszi struktúrát, benne a saját gyártású Vidiótákkal, amely este fél nyolckor a korábbi közel kétszeresére növelte a csatorna közönségarányát. A Viasat 3 legnézettebb műsora továbbra is Helyszínelők sorozat, átlagosan közel 330 ezres nézőszámmal. Már zajlanak a Topmodell felvételei; a vetélkedő fordulóit október 2-tól, hétfőnként felvételről, a decemberi döntő viszont élőben láthatjuk.

A nyár végén – nem kis részben az augusztus 20-i szomorú eseményeknek, a konvergenciaprogrammal kapcsolatos fejleményeknek és a közelgő önkormányzati választásoknak köszönhetően – a két nagy kereskedelmi csatorna hírműsorainak nézettsége egyaránt emelkedett. A Tények és az RTL Klub Híradója az elmúlt hetekhez képest mintegy tíz helyet javított. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.