Demján hatalmas cukros üzlete
Putyin elnök budapesti látogatása tette lehetővé, hogy az Euroinvest egymilliárd euróért cukorgyárat építhet Oroszországban - mondta Bartha Ferenc, a cég vezérigazgatója a FigyelőNet-nek.
A Demján Sándor részvételével zajló projekt aláírásakor Gráf József földművelésügyi miniszter elmondta, hogy az orosz az egyik legnagyobb felvevőpiac az élelmiszerek terén, és „ebből egy agrárországnak hiba kimaradni”
A cukorgyár maga 150 millió eurós befektetés, de a mellette épülő cukkorrépaültetvényhez, és egy sor más mezőgazdasági beruházáshoz mintegy egymilliárd eurónyi tőkét tudnak megmozgatni – tette hozzá. Ennek a finanszírozásához lehetőség van az Eximbank közreműködésére (ez magyar fővállalkozót sejtet az építkezés során), valamint bankok, és a Magyar Fejlesztési Bankhoz rendelt külföldi befektetéseket támogató Corvinus Rt közreműködésére is.
Az Euroinvest az Orosz Sörfőző Nyrt-ben a FigyelőNet információi szerint kisebbségi tulajdonos lesz, míg magában a cukorgyárban 51 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik majd, ebbe a cég 30 százalékos önerővel száll be. (FigyelőNet)


