Fiókban a gázturbinás terv
Annál kellemesebb meglepetés volt Gecse Tamás cégtulajdonos és ügyvezető igazgató számára, hogy néhány esetben viszont szokatlanul gyorsnak bizonyult az ügyintézés, a pályázatokat elbíráló szervezetek munkatársai pedig még azokon a helyeken is segítőkészek voltak, ahol maga a hivatal egyébként nehézkesen működött. Gecse Tamás a kedvező tapasztalatok közül is kiemelte a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ rendkívül gyors ügyintézését és a Magyar Fejlesztési Bank munkatársainak kiemelkedő segítőkészségét.
A hivatalok lassú működése mellett két kellemetlen tapasztala volt a társaságnak. Az egyik, hogy informatikai fejlesztéséhez egyszer sem nyert támogatást, holott pályázatát évről évre beadta. Olyan internetes felületet szerettek volna, amelyen a vevőikkel közvetlenül tudnák tartani a kapcsolatot. Maga az üzletkötés is a hálón történne, és a cég repülőgépei iránt érdeklődők egymással is kapcsolatot létesíthetnének. Tizenkétmillió forintos kérelmét rendre elutasították. A másik esetben egyszerűen hoppon maradt a Corvus: 74 millió forintból gázturbinás repülőgépekkel kívánta bővíteni kínálatát, alapvetően egy amerikai cég száz kilogrammosnál könnyebb fejlesztésére alapozva. E pályázata elérte ugyan a megfelelő pontszámot, ám akkorra elfogyott a kiosztható pénz. A gázturbinás kisrepülő terve így egy időre a fiókba került. BHL


