BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közlekedési Szövetség: jövőre 1,395 milliárd forint kompenzáció

A Budapesti Közlekedési Szövetség Kht. a Budapesti Egyesített Bérletek miatt a MÁV és a Volán társaságok bevételkiesésének pótlására jövőre 1,395 milliárd forintot fordíthat - közölte Denke Zsolt a kht. egyik ügyvezetője.

A Fővárosi Önkormányzat közgyűlése augusztus 31-én hagyta jóvá a jövő évi finanszírozási szerződést, amely szerinti összeg ráeső, egyharmados részét beépíti 2007. évi költségvetésébe, a többit a központi költségvetés Gazdasági és Közlekedési Minisztérium fejezetéből biztosítják.

A kht. működési költségein 50-50 százalékban a főváros és a minisztérium osztozik. A jövő évi működési előirányzat 300 millió forint. A közgyűlési döntés tehát egyfajta szándéknyilatkozat arra, hogy a jövő évi költségvetésben ezt az összeget biztosítják, amennyiben a központi költségvetés biztosítja a GKM-re jutó hányadot.
Az idén a kompenzáció 1,309 milliárd forint, bár az előirányzat 2,245 milliárd forint volt.
Az idei csúcs májusban 33 ezer közös bérlet eladása volt, és a nyári csökkenés után decemberben már várhatóan 40 ezer ilyen bérletes lesz. Jövőre 10 százalékos bővüléssel számolnak, így a jövő évi előirányzat elegendő lesz a kompenzációra - magyarázta az ügyvezető.
A BKSz Kht. 2005 nyarán alakult meg, akkor 432 millió forintot fordított a központi költségvetés a kieső bevételek pótlására és a társaság működésének beindítására.
A közlekedési szolgáltatók előzetes becslése alapján havi 120 ezer közös bérlettel számoltak. A BKV-MÁV-Volán közös bérlet a BKV bérlet áránál 10 százalékkal drágább, de a közigazgatási határon belül mindhárom közlekedési vállalat járműveire érvényes. Ugyanakkor a Budapest agglomerációjában ingázók a bérlet birtokában a városhatáron kívüli rövidebb útra válthatnak jegyet, és ez jelenthet megtakarítást.
A munkáltató által kötelezően térítendő dolgozói havijegyet figyelembe véve a közös bérlettel adott esetben havi 86-862 forintot lehet vasúton megtakarítani, a Volán-járatokon pedig 210-1.710 forint az utazási költségek lehetséges csökkentése.
Az egyesített bérlettel elérhető megtakarítások tanuló bérleteknél vasúton 130-847 forintot, míg Volán-járatokon akár 1.450 forintot jelentenek. MTI Eco

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.