BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Üzleti szálloda nyílt Debrecenben

A közelmúltban átadták Debrecen első üzleti és konferenciaszállodáját, a négycsillagos Hotel Lyciumot. A létesítmény 2,4 milliárd forintos beruházással épült meg, kevesebb mint két év alatt. A kivitelező – és egyben a létesítmény tulajdonosa – a Kevigép Kft. Az üzemeltető – 20 évre szóló szerződés alapján – a Debreceni Gyógyfürdő Kft.

A komplexum az előzetesen kialakított koncepció szerint elsősorban az idén februárban a cívisvárosban megnyílt Kölcsey Központ eseményeire érkező vendégek elszállásolására épült. Emellett – Debrecen első igazi négycsillagos üzleti szállodájaként – a helyi és országos corporate cégek kiszolgálását tartja szem előtt – közölte érdeklődésünkre a hotel igazgatója, Balázs Csaba. A konferencia-központ az átadás óta eltelt fél évben számos országos és nemzetközi rendezvénynek adott helyt, mint például a Debreceni Tavaszi Fesztivál, a Katonazenekari Fesztivál, a Flamand Tavasz, a Bartók Béla Kórusverseny, emellett számos orvosi konferenciát, céges eseményt rendeztek. A jövőben is többségében 500–1100 fős orvosi konferenciák, illetve kulturális események szerepelnek a tervekben. Érdekességként Balázs Csaba megemlítette azt is, ha a 2012-es labdarúgó Eb-pályázaton (ahol Debrecen a lehetséges állomások egyike) Magyarország nyer, a Hotel Lycium kiemelt szállodaként lesz nyilvántartva.

Az előzetes kapacitáskihasználtsági tervek szerint az idén 40, az első teljes évben legalább ötven, majd 60-65 százalékos foglaltsággal számoltak. Így a harmadik évtől már nyereséget is termelhet a létesítmény – közölte az igazgató, hozzátéve; egy üzleti szállodánál a 60-65 százalékos kihasználtság már jónak mondható, ezt igyekszenek tartani.

A Hotel Lyciumnak 88 kétágyas szobája és 4 apartmanja van, összesen 192 férőhelyet kínál. Étterme közel 200 fő befogadására alkalmas. A vendégek pihenését 400 négyzetméteres wellnessrészleg is szolgálja. A business center, illetve a 70 négyzetméteres különterem a legmodernebb technikai eszközökkel van felszerelve. A szálloda és a Kölcsey Központ teremkapacitása összességében 1200 fős események megrendezését teszi lehetővé. VG

Konferencia

Magyarországon az idén az első hat hónapban a Magyar Turizmus Zrt. nyilvántartása szerint közel kétszáz nemzetközi konferenciát és mintegy 6200 egyéb eseményt tartottak. A nemzetközi rendezvényeken – amelyeknek 25 százalékát tartották vidéki helyszíneken – összesen valamivel több mint 33 ezren vettek részt.

Az egyéb eseményeken – amelyeknek 30 százaléka már vidéken zajlott – 325 ezer fő vett részt.

Az egyéb eseményeken – amelyeknek 30 százaléka már vidéken zajlott – 325 ezer fő vett részt.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.