BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Gazprom inkább egyedül termel a Stokmanon

Az orosz Gazprom kizárta a Stokman gázmezőn 20011-ben indítandó a termelésőből az arra törekvő külföldi cégeket, a norvég Statoilt és a Norsk Hydrót, a francia Totalt és az amerikai Chevron és ConocoPhillips társaságokat. Ezeket kisebbségi tulajdonostársként már de, de  szerződéses partnerként szívesen látja a beruházásban, közölte Alekszej Miller, a Gazprom igazgatósági elnöke.

A Stokman Oroszországban a Barents-tenger mélyén fekszik, becslések szerint 3,2 ezer milliárd köbméter gázt rejt és 31 millió tonna gázkondenzátumot. A munka első szakaszának becsült költsége 12-14 milliárd dollár, a munka 2011-ben indulna.

A Stokman lelőhely kiemelt fontosságú az Északi Áramlat projekt szempontjából, melyben egy, a Balti-tenger alatt lefektetendő vezetéken át orosz gázzal látják el Nyugat-Európát. A cső nyugati végpontja Németországban lesz. A Gazprom összesen 49 százalékot akart adni a külföldi társaságoknak, de azok nem tudtak olyan ajánlatot adni cserébe saját eszközeikből, ami elfogadható lett volna. Miller hangsúlyozta továbbá, hogy az is a döntés mögött áll, hogy cége fő feladatnak tartja az európai vevők hosszútávú, biztonságos kiszolgálását. Ez azt is jelenti, hoyg másodlagos fontosságúvá vált a gáz cseppfolyósítása. A Gazprom az idén 150 milliárd köbméter földgázt szállít fő piacára, Európába. RBC

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.