BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Rába inkább kiszállna

Elképzelhető, hogy a Rába Nyrt. kiszáll a hollandiai bejegyzésű, izraeli tulajdonú Engel Grouphoz tartozó magyarországi fejlesztő céggel eddig közösen folytatott, több ezer lakás felépítését is tartalmazó győri Városrét ingatlanprojektből. Ez úgy történhet meg, ha az egykori Rába-telephely lebontása és letisztítása után akár egyben eladják a teljes területet. A magyar gépipari társaság befektetőnek szeretné értékesíteni az ingatlant, természetesen az Engel elsőbbséget élvez. Ezzel a lépéssel a magyar cég tetemes ingatlanadó megfizetésétől mentesülhet – erősítette meg lapunknak Pintér István, a Rába Nyrt. elnök-vezérigazgatója.

Az 50 hektárból a tervek szerint 43,5-et hasznosít az izraeli csoport. Az első építési fázisba bevont terület nagysága csaknem 26 ezer négyzetméter, ahol 430 lakás és kereskedelmi létesítmények építésével számol a beruházó. A terület további részén 100 millió eurós költséggel kétszintes Árkád bevásárlóközpontot épít a beruházás projektpartnere, a Real IS és a német ECE Projektmanagement csoport. A központot november legelején adják át.

A Rába és az izraeli csoport között még 2002-ben jött létre az együttműködési megállapodás a szóban forgó ingatlanprojektre. Az eredeti szerződés értelmében a Rába a területtel száll be az üzletbe, az Engel pedig magára válllalja a teljes projekt lebonyolítását. A Rába az értékesített ingatlanok árbevételéből 11 százalékkal részesedik majd, havi elszámolásban, ugyanakkor egy alsó, négyzetméterenként 10 ezer forint plusz inflációkövető limitárat is meghatároztak a részére.

A Győr belvárosa, valamint a Duna szomszédságában lévő területen a tervek szerint több mint ötezer lakás, továbbá irodák, esetleg szórakoztató- és bevásárlóközpont – lényegében egy teljesen új városrész – épülhet. Az Engel négyszer kétéves lépcsőben valósítja meg az ingatlanprojektet, ami így várhatóan 2014-ben fejeződik be. Eddig 110 lakást adtak el, s a beruházótól kapott információ szerint az első lépcsőben felépülő két lakóingatlan lakásainak értékesítettsége így 30 százalékos, illetve az első épületé 80 százalékos.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.