BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BenQ–Siemens: menthetetlenek a német állások

A Siemens egykori mobiltelefon-gyártó üzletágának németországi alkalmazottai alig másfél év haladékhoz jutottak állásuk megőrzésében, az ott dolgozó háromezer fő kétharmadának mégis mennie kell – derül ki a Bloomberg tudósításából. A müncheni konszern 2004 folyamán még hónapokig csak azt fontolgatta, hogy költséghatékonysági okokból külföldre, elsősorban Magyarországra helyezi a készülékgyártást. Az ottani munkavállalói érdekképviseletek azonban sztrájkfenyegetéssel és komoly többletterhek bevállalásával inkább megegyeztek a cégvezetéssel, hogy Németországban maradjon a termelés.

Egy évvel később azonban a Siemens AG végül úgy döntött, hogy végleg megválik a profiltól, amely nem hozta meg azokat az eredményeket, amikre korábban számítottak. Az üzletágat a németországi gyárakkal együtt 250 millió dollárért eladta Tajvan legnagyobb mobiltelefon-gyártójának, a BenQ csoportnak.

Az új tulajdonos azonban még kevésbé bizonyult türelmesnek, mint a régi, a mobiltelefon-gyártó részleg megvételét követő három negyedévben már háromszor annyi veszteséget hozott a vevőnek, mint maga a vételár. Ennek nyomán a németországi részleget a tajvani tulajdonos a múlt hónapban csődvédelembe kényszerítette. A csődgondnok pedig tegnap bejelentette, hogy a BenQ 1900 főt kíván elbocsátani a német üzemekből. Az ottani részleg a jövőben a nemzetközi mobilszolgáltatóknak fejleszt majd „saját márkás” készülékeket. Az operátorok ugyanis az utóbbi időben egyre inkább a saját márkanevükön akarnak maroktelefonokat kínálni az ügyfeleiknek. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.