Betörtek a vízművekbe az ausztrálok - Szövevényes adás-vétel
A Thames Watert, amely Londonban és Délkelet-Angliában nyújt ivóvíz- és csatornázási szolgáltatást 13 millió fogyasztónak, adósság-átvállalással együtt 8 milliárd fontért (3 ezer milliárd forintért) nyerte el az ausztrál Macquarie befektetési csoport európai infrastrukturális beruházási alapja, árverésszerű értékesítésen.
A Macquarie annak idején a Budapest Airport privatizációs pályázatán is indult, de alulmaradt a brit BAA repülőtér-csoporttal szemben, amely a ferihegyi üzemeltető 75 százalék mínusz egy részvényét 75 évi működtetési joggal együtt végül több mint 1,3 milliárd fontért vásárolta fel tavaly decemberben. A BAA-t azóta több mint 10 milliárd fontért felvásárolta a spanyol Ferrovial építőipari és szolgáltató csoport, amely meg nem erősített hírek szerint a Budapest Airport egy másik korábbi kérőjével, a német Hochtief csoporttal folytat előrehaladott tárgyalásokat a budapesti repülőtér eladásáról.
A Macquarie - amely Kemble Water nevű átvételi konzorciuma élén nyerte el a brit céget - a kedden nyilvánosságra került részletek szerint három másik komoly jelentkezőt utasított maga mögé a Thames Waterért vívott átvételi harcban.
A tranzakció 3,2 milliárd font adósságot tartalmaz. Az ügyletet még jóvá kell hagynia az RWE igazgatótanácsának; ez londoni értesülések szerint a hétvégén várható, és az ügylet decemberig lezárulhat.
Az RWE 2000-ben vásárolta meg a Thames Watert 4,3 milliárd fontért. A német cég azonban a keddi Financial Times szerint elismerte, hogy a vízszolgáltatási területre tett kitérője nem volt sikeres, és ezután elsősorban az energiaszolgáltatásra kíván összpontosítani.
A Thames Water nemcsak a legnagyobb angol vízszolgáltató, de az utóbbi időben arról is elhíresült, hogy a legtöbb vizet szivárogtatja el elavult vezetékrendszeréből. Hivatalos adatok szerint a már folyó, nagyszabású rekonstrukció előtt a cég napi 900 millió liter ivóvizet veszített vezetékszivárgások miatt, miközben az utóbbi évek súlyos szárazsága miatt az idén nyáron Délkelet-Anglia több vidékén már takarékossági kényszerintézkedéseket - egyebek mellett locsolási és autómosási tilalmat - kellett bevezetni.
Júliusban az Ofwat, a lakossági vízszolgáltatás állami felügyelete 150 millió font értékű vezeték-felújítási munkálatok elvégzésére kötelezte a Thames Watert.
Amikor az RWE 2000-ben megvette az angol szolgáltatót, az összes vízügyi tevékenységét és érdekeltséget a Thames Water keretében vonta össze. Ily módon a "Thames Water, division of RWE" márkanevű részleghez került az RWE részesedése a budapesti Fővárosi Vízművekben is.
Magyarországon az RWE-nek részesedése van a Mátrai Erőmű Rt.-ben, az ELMŰ-ben, az ÉMÁSZ-ban, a Fővárosi Gázművekben, a Ddgáz Rt.-ben, és a TI-gázban is. (MTI Eco)


