BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

E-learningtől a stratégiai tanácsadásig

A vállalati tudásmenedzsment-rendszereken belül napjainkban egyre nagyobb szerepet kap a vállalati oktatás, képzés területe. Egy nemrég végzett piackutató vizsgálatból kiderül, hogy a vállalati vezetők szinte kivétel nélkül egyetértenek abban: a naprakész tudás megléte, a munkatársak szakmai felkészültsége, tudásuk folyamatos és állandó bővítésének követelménye valamennyi vállalat piaci eredményességének egyik alapvető feltétele. A kérdés csak az: hogyan, milyen módon és eszközökkel leghatékonyabb a dolgozókat képezni. A nézetek, vélemények erősen megoszlanak annak tekintetében, hogy a saját szervezésű belső képzések vagy a külső szolgáltatók által bonyolított kurzusok, tanfolyamok jobbak-e, hogy hagyományos tréningek, távoktatási kurzusok vagy a legmodernebb technológiát alkalmazó e-learning tananyagok által képezzék a munkatársakat. Az egyes nézetekkel kapcsolatos érvekről és ellenérvekről kérdeztük Dr. Sajó Andreát, az Eduweb Multimédia Zrt. Távoktatási üzletágának új vezetőjét.

- Manapság számos oktatási és tréningcég tolong a piacon, széles termékportfólióval, versenyképes árakkal. A vállalatok mégis sok esetben a belső szervezésű képzéseket preferálják. Mit gondol, miért?

- Igen, általánosságban elmondható, hogy a vállalatok saját szervezésű belső képzéseiket – szakmailag – még mindig sok esetben hatékonyabbnak tartják, mint a külső szervezésű kurzusokat, tanfolyamokat. Egy nemrég végzett piackutató vizsgálatunkból ugyanakkor kiderül, hogy a cégeknek csak igen csekély hányada bonyolítja képzéseit kizárólag belső erőforrásokra támaszkodva, többségük „vegyes” képzést folytat, külső oktatócégek segítségére támaszkodva. Ezt részben a belső erőforrás (oktatógárda) hiánya, másrészt a cégen kívüli speciális szaktudás és a friss külső szemlélet, objektív rálátás igénye magyarázza. Az ügyfelek ugyanakkor egy külső szolgáltatótól elvárják, hogy személyre szabott szolgáltatást nyújtson, s maximálisan alkalmazkodjon a cég speciális igényeihez, vállalati kultúrájához. Ezek a szempontok elsődleges szerepet játszanak egy külső cég kiválasztásában.


- Az Eduweb 6. éve e-learning-szolgáltatóként ismert az oktatási piacon. Az elektronikus távoktatás térhódítása ugyanakkor az elmúlt években nem olyan ütemben zajlott, ahogy azt korábban a szakemberek megjósolták. A külső képzőcégeket alkalmazó vállalatok 96%-a még mindig főleg a hagyományos oktató- és tréningcégekben gondolkodik.

- Igen, ez így van. De a már előbb említett felmérésünkből az is kiderül, hogy a hagyományos képzések mellett csupán a „tréningjelleg” és a megszokás szól, s a képzési vezetőknek mindössze 11% -a állítja azt, hogy ez lenne a leghatékonyabb megoldás. Az e-learning terjedése valóban nem rohamszerű, de egyre több hazai vállalat képzési vezetője ismeri, alkalmazza vagy tervezi alkalmazni a módszert. Ezt bizonyítja évről évre növekvő ügyfélkörünk, egyre szélesedő üzleti szférából, akik között a bankok, biztosítók, nagy állami vállalatok, műsorszolgáltatók, közszolgáltatók, energiaszolgáltatók is megtalálhatók. Az azonban tagadhatatlan, hogy az e-learning elfogadtatásához még mindig kulturális és szemléletmódbeli változtatásra van szükség. Ez is egyik oka annak, hogy cégünk portfóliója további bővítését tervezi, felvállalva olyan hagyományos oktatási, képzésszervezési feladatokat is, amelyeket korábban nem végeztünk.


- Nem jelent ez visszalépést az e-learninghez képest?

- Mi úgy gondoljuk, nem. Célunk továbbra is az, hogy az elektronikus oktatásban rejlő lehetőségeket és az ezzel járó előnyöket egyre több hazai vállalat képzési vezetőjével, menedzsmentjével elfogadtassuk, a képzési kultúra részévé tegyük, ha kell, akár lépésről lépésre, a hagyományos képzésekre építve. A kombinált képzési forma, az ún. blended learning éppen erről szól. E-learning tananyagok, kiegészítve valamilyen támogatással, akár kontakt órák, akár online tutorálás formájában. Angol nyelvi blended learning kurzust már most kínálunk ügyfeleinknek. A képzési szakemberek szerint olyan oktatandó területeken (pl. a nyelvoktatás vagy készségfejlesztés) is bevezethető ez a képzési módszer, amelyeken az e-learninget nem tudják elképzelni. Sokan úgy értékelik ezt a megoldást, mint egyfajta rávezetést a számítógépes alapú képzésekre. Nemcsak a miénk, e-learning-szolgáltatóké, de a képzési vezetők egyöntetű véleménye is az, hogy a számítógépes alapú oktatási megoldások a jövőt jelentik, hiszen előnyeik elvitathatatlanok.


- Milyen terveik vannak még a jövőt illetően?

- Mint már említettem, ügyfeleinknek teljes körű képzési szolgáltatást szeretnénk kínálni. Portfóliónkban megtalálható lesz az e-learning, a blended learning képzés és valamilyen formában a hagyományos tantermi oktatás is. Terveink között szerepel, hogy ügyfeleink válláról képzésszervezési feladatokat is levegyünk, oktatási tanácsadóként pedig megtanítsuk őket az e-learning módszerre, az elektronikus tananyagok használatára, ezek oktatására, de továbbmennék: segítsük ügyfeleinket oktatási koncepciójuk, képzési tervük elkészítésében, a számukra legcégreszabottabb képzési módszerek kiválasztásában. Célunk az, hogy már ne csak egyszerű beszállítóként, hanem a cég teljes képzési rendszerét átlátó stratégiai tanácsadó partnerként működjünk együtt ügyfeleinkkel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.