BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eladhatja AS-részesedése felét a Hellman & Friedman

A Hellman & Friedman (H&F) eladja az Axel Springer (AS) AG-ben meglévő részesedésének több mint felét. A kockázatitőke-társaság a tervek szerint az év végéig egy 10 százalékos pakettet értékesít, amennyiben a részvénypiaci helyzet kedvező lesz.

A H&F 2003-ban 350 millió euróért vásárolt a kiadótársaságban 19,4 százalékos tulajdoni hányadot. Az ezt követő időszakban a cég részvényeinek árfolyama több mint kétszeresére emelkedett. A magyarországi érdekeltségeinél tavaly több mint 20 milliárd forintos árbevételt elérő Axel Springer megerősödése nem kis részben Mathias Döpfner vezérigazgató költségcsökkentési intézkedéseinek és új, többek között a kelet-európai piacokat is célzó stratégiájának köszönhető.

Mathias Döpfner, aki júliusban maga is 2 százalékos részesedést szerzett a cégben, német lapértesülések szerint már régóta győzködte a H&F-et, hogy adja el a pakett egy részét. A tőzsdén ugyanis alig forognak a kiadótársaság részvényei, és a szerény mértékű forgalom a vezérigazgató szerint túlzottan alacsonyan tartja a kurzust.

A Hellman & Friedman az Axel Springer mellett hét további médiatársaságban is érdekelt, például a holland VNU-ban és a müncheni központú ProSiebenSat1-ben is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.