BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatékony képzés

A kórházak és egyéb egészségügyi intézmények számára integrált egészségügyi informatikai rendszereket fejlesztő ISH (International System House) Kft. megoldásait jelenleg negyven kórházban használják országszerte, ezzel a cég a hazai piac közel ötven százalékát fedi le. A kórházak mellett négy egyetem orvosi informatikai és gazdasági rendszerét is az öt magyarországi telephelyet működtető, több mint száz főt foglalkoztató cég szállítja.

Az egyes rendszerbevezetéseknél a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy több száz dolgozót kell megtanítani az adott alkalmazás használatára – mondta el Decker András, a társaság üzletfejlesztési vezetője. Ez a legtöbb esetben meglehetősen elhúzódó folyamat, s a tapasztalatok azt mutatják, hogy nincs rá elég idő és alkalom. Ezen tapasztalatok hatására fogalmazódott meg az ISH Kft.-nél az igény egy korszerűbb megoldás kialakítására, ehhez az Eduwebet vonták be partnerként. Úgy döntöttek, a rendszeroktatást elektronikus tananyaggal próbálják megoldani, amihez könnyen tanulható, interaktív és természetesen a képzés végén vizsgalehetőséget biztosító oktatóanyagot kellett összeállítani.

Nehéz helyzetbe került az ISH Kft., amikor egyszerre több kórházban kellett bevezetni az alkalmazást, ezért döntöttek egy valódi e-learning tananyag kidolgozása mellett. Az új megoldás célja, hogy a kórházi alkalmazottak tetszőleges időpontban és sorrendben sajátíthassák el a tananyag moduljait. Nagy előnye a konstrukciónak, hogy nem egyszerre kell megtanulni a tananyagot, hanem többször is hozzáfoghatnak, ezzel megszűnik az a hátrány, ami a hagyományos képzésnél az alkalmazottak távollétéből adódott. A képzés végén a vizsgázásra is több lehetőséget biztosítanak. A rendszer rugalmas és hatékony, s több lehetőséget nyújt a gyakorlásra, ismétlésre is.

Az Eduweb mint külső szolgáltató működteti az e-learning keretrendszert és biztosítja a virtuális tanári szobát, ennek köszönhetően megmarad a tanár-diák kapcsolat, chatelni lehet, vagy akár e-mailen is kommunikálhatnak. Az e-learning rendszer használatához szükséges ismeretekről részletes tájékoztatót kapnak mind az ISH oktatói, mind a képzésben részt vevő kulcsfelhasználók. A konstrukció lényege, hogy az Eduweb egy „Train the trainer” típusú képzéssel készíti fel az ISH Kft. – oktatásban amúgy tapasztalt – szakembereit az elektronikus eszközökkel segített képzés feladatainak ellátására. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.