BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól járnak a dolgozók a juttatásokkal

Noha csak 2007-re tervezte a cafeteria-rendszer bevezetését a Praktiker, ám a megszorító intézkedések miatt az 1300 főt foglalkoztató barkácsáruházlánc úgy döntött, hogy korábban bevezeti azt, így már az idén is lehetőség nyílik az adómentes juttatások igénybevételére.
A Praktiker szeptember 1-jével indította el cafeteria-rendszerét, hogy – amennyire lehetséges – kompenzálja a dolgozóknak a tb-járulék kétszázalékos és a munkavállalói félszázalékos emelkedése miatti jövedelemcsökkenést. A cég a szakszervezettel egyeztetve a korábbi 13. havi bérkifizetésre szánt keretet alakította át béren kívüli juttatássá. A változtatás nyomán jelentősen nőtt a nettó kifizethető összeg, hiszen a rendszerben választható béren kívüli juttatások adómentesek.
A cafeteria összege természetesen továbbra is a személyi alapbértől függ – mondta Kameniczki Éva, a Praktiker személyzeti igazgatója, kiemelve: a 13. havi bérkerethez hozzáadták a korábban étkezési utalványokra költött összeget, valamint a 13. havi bérek munkáltató által megfizetendő költségeinek egy részét, így is növelve a rendszer forrásait.
A válaszható csomagba a hideg-, illetve meleg-étkezésiutalványok, a helyi utazási bérlet, az üdülési csekk, az önkéntes egészség-, illetve nyugdíjpénztári hozzájárulás, valamint az életbiztosítással kombinált rendszeres megtakarítás került be.
A dolgozók 98 százaléka a cafeteria-rendszeren belül igényelt étkezési jegyet, hiszen erre eddig is jogosultak voltak. Az új elemek közül az egészségpénztárak aratták a legnagyobb sikert. A dolgozók 63 százaléka lett tagja valamelyik pénztárnak. Népszerű volt még a nyugdíj- és az életbiztosítás is. A dolgozók egyötöde a cafeteria-rendszeren belül továbbra is a készpénzkifizetést választotta.

Jó tudni

A cafeteria a munkatársak számára kidolgozott juttatási csomag, amelyből az egyes személyek a számukra meghatározott keret erejéig szabadon válogathatnak. A cafeteriacsomagot a mindenkor hatályos adótörvények alapján állíthatja össze és módosíthatja a munkáltató.

Az utóbbi időben egyre több vállalat, intézmény választ az állam által támogatott pénzügyi megoldásokat, mind a munkáltatói, mind a munkavállalói kedvezmények jobb kihasználása érdekében.

Az utóbbi időben egyre több vállalat, intézmény választ az állam által támogatott pénzügyi megoldásokat, mind a munkáltatói, mind a munkavállalói kedvezmények jobb kihasználása érdekében. -->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.