Kétmillió mozgásszervi beteg
Az ízületi betegek világnapján tartott tudományos ülésen az is elhangzott, hogy Európában – valamennyi korosztályban – több mint 100 millió a mozgásszervi beteg, emiatt évente 450 millió napot töltenek betegállományban, s ennek hatására várhatóan két százalékkal csökken a nemzeti össztermék. Ezért intézkedést sürget az Európa Parlament, s hazánkban is remélhetőleg bekerül a népegészségügyi programba ez a betegség is, amelyben kimutathatóan eredményes a megelőzés, az időbeni terápia és a rehabilitáció. Annál inkább is fontos kiemelten kezelni ezeket a kórokat, mert a mozgásszervi elváltozások kétszeresen növelik a szív-ér rendszeri megbetegedés kockázatát – jelentette ki Hodinka László, az orvosszakmai kollégium elnöke, hozzátéve: a rheumatoid artritis (RA) és az ízületi kopások „agresszív” gyógyszeres kezelése megrövidíti az életet.
Bálint professzor az évtized eddigi hazai eredményei közé sorolta, hogy az országban létrehozták az ízületi betegek ellátási központjait, s ennek eredményeként az érintettek jelentős része időben orvoshoz kerül, így az eddigi gyakorlattól eltérően nem nőtt a csonttörések száma. Megkezdődött a Semmelweis Egyetemen a reumatológiai oktatás. Komoly eredmény, hogy az RA-s betegek kezelésére – egyedi kérelmek alapján – ma már hazánkban is kaphatók a legkorszerűbb biológiai gyógyszerek. Egy ilyen terápia kétmillió forintba kerül, de az összeg egy-három év alatt megtérül, hiszen a páciensek a későbbiekben akár teljes életet is élhetnek, mert nem szorulnak rá a környezetük segítségére. Megtudtuk azonban, hogy nálunk az ilyen kezelésre szorulóknak csupán ezreléke jut hozzá ezekhez a drága gyógyszerekhez, míg az USA-ban 30, Nyugat-Európában 4-5 százalékuk.
A professzor úgy látja: az egészségügyi kapacitások átszervezése bizonyára érinti majd az aktív és krónikus reumatológiai kórházi osztályokat, de hiba lenne az aktív reumatológiai centrumok csorbítása – állítja.
Gulácsi László egészségügyi közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára kérdésünkre elmondta: a gyógyításnak e területén tudományos vizsgálatok készültek, amelyek bizonyítékul szolgálhatnak a finanszírozó egészségbiztosító számára. Szükséges az ágazati reform, ám a pénzforrások szűkössége miatt a döntéshozóknak prioritásokat kell felállítaniuk, s meg kell határozniuk: melyik gyógymódért fizet és melyikért nem a biztosító. Ehhez a szakmai javaslatok mellett fontos a közgazdasági szempontok szerint kidolgozott költséghatékonysági elemzés: a terápia eredménye, a gyógyításra fordított összeg összevetése – ez a mozgásszervi betegségeknél már elkészült.
