BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiderítik:visszaéltek vagy tévedtek a tb kontójára

Hamarosan kideríti majd az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ellenőrző csoportja, adminisztratív hiba történt-e vagy tudatos "garázdálkodás" a társadalombiztosító pénzével, amikor kórházak és orvosok gigantikus összegeket utalványoztak. Molnár Lajos egészségügyi miniszter ma példákat tárt a nyilvánosság elé, amivel az egészségügyben meglévő pazarlásokat mutatta be, s igazolni vélte azokkal a reform szükségességét. Előfordult ugyanis, hogy egy középkorú beteg hét év alatt 86 kórházban összesen 2998 napot töltött, s több, mint 28 milliót számoltak el utána a tb-nél az intézmények. Volt olyan is,hogy egy fiatal férfin nőgyógyászati ultrahang vizsgálatot végeztek, majd hétszer megszületett az illető és hétszer felboncolták, mindezt több, mint 2,3 milliós tb-pénzen. Komoly visszásságokat tártak föl a szaktárca emberei a gyógyszerfronton is. Például Algopyrinből naponta legfeljebb három szemet lehetne bevenni, de volt olyan beteg, akire naponta hét szem jutott, amit közgyógyigazolványra váltott ki.Bizonyos inzulinokból pedig akkora mennyiséget írtak föl a betegeknek, hogy ha azt megkapják, halálos dózissal kellett volna szembenézniük.Aztán volt olyan biztosított, akinek havonta ezer darab nagyméretű kötszert utalványoztak tb-támogatással. Minderre annak a számítógépes rendszernek a segítségével jöttek rá, amelyet az OEP szakemberei fejlesztettek ki, s amivel mindenki a taj száma és személyi igazolványa alapján egészségbiztosítási kártyát kaphat, mellyel ellenőrizheti, hogy milyen szolgáltatásokat számoltak el az alapján. Molnár szerint előfordulhattak adminisztratív tévedések, ám ha visszaélésre bukkannak, eljárást kezdeményeznek az intézmény, az orvos ellen. A miniszter úgy látja: a januártól bevezetendő rendszerben a kórházból elbocsátott beteg zárójelentésére minden beavatkozást föl kell írni, amit az aláírásával igazol majd. A gyógyszer-gazdaságossági törvény gátat vet a pazarlásnak, hiszen a gyártónak nem lesz érdeke a forgalombővítés, az után ugyanis adót kell fizetnie. A létrehozandó Egészségbiztosítási Felügyelet pedig keményen ellenőrzi majd a közpénzek felhasználást, ezt segíti az orvosok jelentési kötelezettsége betegeikről, a nekik felírt gyógyszerekről a biztosító részére, s segít az OEP_től kapható szoftverek használata is. VGO

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.