BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Létezik egy étteremlánc, amely öt évtizede nem emelt árat – tavaly 200 millió vendégük volt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Egy kiterjedt japán étteremlánc arról híresült el, hogy több mint öt évtizede alig emelte az árait. Hatalmas forgalmat bonyolítanak le, hiszen tavaly több mint 200 millió vendéget szolgáltak ki. Napjaink nehéz gazdasági körülményei miatt azonban a Szaizerija egyre nehezebben tudja ezt az üzletpolitikát fenntartani.

A tokiói csendes Csófu negyedben található Szaizerija étteremben egy margherita pizza vagy egy bőséges adag spagetti húsmártással mindössze 400 jenbe (kb. 800 forint), egy pohár bor 100 jenbe (kb. 200 forint) kerül. A legtöbb – olasz ihletésű, de a japán ízléshez igazított – fogás ára 1973 óta csak egyszer emelkedett, és ez igaz a lánc mintegy ezer Japánban működő egységének mindegyikére, az álmos külvárosoktól Tokió drága Ginza negyedéig, ahol a Michelin-csillagos éttermekben fejenként akár 100 ezer jent (kb. 200 ezer forint) is otthagyhatnak a vendégek. A céget alapító, 80 éves Jaszuhiko Sogaki még diákként nyitotta meg első éttermét Tokió külvárosában – emeli ki az Origo cikke.

Saizeriya, Chiba,,Japan,-,February,3,,2023:,Signs,On,The,Front
Évtizedek óta nem emelt árat a Szaizerija étteremlánc /Fotó: Ned Snowman / Shutterstock

Tavaly 200 millió vendégük volt

Az étteremláncot bemutató cikkében a Bloomberg arra is kitér, hogy a megfizethetőség a diákok egykori laza találkozóhelyét az elmúlt időszakban a felnőttek kedvelt étkezési célpontjává változtatta, és a tavalyi pénzügyi évben vendégeik száma meghaladta a 200 milliót. A társaság külföldön is gyorsan terjeszkedik, mintegy 600 étteremmel van jelen Kínában, Szingapúrban és Vietnámban, és folyamatban van az indonéziai piacnyitás is.

A vállalat üzletpolitikájában az alacsony árak fenntartásának kulcsa a lehető legtöbb közvetítő és külső beszállító kiiktatása. Az elmúlt három évtizedben a Szaizerija hét gyártóüzemet nyitott Japánban, Ausztráliában és Kínában az alapanyagok előállítására. Azzal, hogy számos terméket központi gyárakban állít elő, a társaság minimalizálja az élelmiszerek kezelésének szükségességét az éttermekben. 

A költségek leszorítását célozza továbbá, hogy a versenytársakkal ellentétben a Szaizerija egyáltalán nem hirdet. Székhelye Tokiótól északra, Szaitamában található, ahol az ingatlanárak töredékét teszik ki a fővárosban jellemzőknek. 

Véget érhet egy korszak a Szaizerija történetében, jöhet az áremelés 

Az áremelés elkerülése most azonban minden eddiginél nagyobb próbatétel a hazai piacon is, mivel Japánban felgyorsult az infláció. Az élelmiszerárak 30 százalékkal drágultak 2020 óta, az iráni háború kitörése miatt jócskán emelkedtek az energiaárak, és a munkavállalók magasabb béreket követelnek. 

A Szaizerija egyes befektetői most abban reménykednek, hogy a vállalat végre megteszi az eddig elképzelhetetlent, és az áremelés eszközéhez nyúl Japánban is.

Még a vállalat alapítója is utalt a közelmúltban arra, hogy a cég történetében, amely hosszú ideje elkötelezett az árak változatlanul tartása mellett a hazai piacon, egyszer véget érhet ez a korszak. 

A teljes cikket ide kattintva olvashatja el.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.