BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megingott a Balusztrád

Csődeljárást kezdeményezett maga ellen a 12 éve alakult, közepes méretű, ám az ingatlanpiacon ütemesen terjeszkedő magyar Balusztrád csoport. Az elmúlt egy évben a körbetartozások miatt fokozatosan nehéz pénzügyi helyzetbe került a közel 300 fős társaság. Ráadásul a közelmúltban egyik fő megrendelője, az izraeli Engel Group – késedelmes teljesítésre hivatkozva – lehívta a 750 millió forintos bankgaranciát, ami súlyosbította a csoport likviditását, egyúttal több száz alvállalkozóját is nehéz helyzetbe sodorhatja.

Értesülésünk szerint a társaság jelentős magyar és külföldi magánbefektetőkkel tárgyalt annak érdekében, hogy együtt stabilizálhassák a cégcsoport pénzügyi helyzetét. Addig is tegnap azonnali hatállyal felmondta az Engellel kötött, a több száz lakásos óbudai Sun Palace lakóparkra vonatkozó szerződést, a győri, több ezer lakásos projektnél pedig felfüggesztette az Amarilisz ház munkáit.

Győri László, a cégcsoportot összefogó Balusztrád Kivitelező Zrt. vezérigazgatója lapunknak elmondta: mivel a társaság jelenleg a budapesti piac legnagyobb lakásépítője, és igen jelentős szerződésállománya van, a tárgyalások rövid idő alatt sikeresen lezajlottak, szeptemberben megszületett egy opciós megállapodás a leendő befektetővel. Elismerte, hogy tényleg késéssel teljesítették ugyan a Sun Palace első ütemét, de az nem érintette az Engel vevőkörét. A második ütemnél négyhetes a késés, de már a szerkezetépítés elején – a megrendelő hibájából – csúsztak. A vezető reményét fejezte ki, hogy a hónap végéig a bíróságtól megkapják az október 6-án kért csődvédelmet, így a tőkebevonás törvényesen megtörténhet. Az eljárás ideje alatt minden szükséges lépést megtesznek a fizetési haladék megszerzése érdekében, és végrehajtják a cég reorganizá-cióját. Minden vagyoni és nem vagyoni kárukat jogi úton érvényesítik az Engellel szemben. A kialakult helyzet ellenére a vállalat minden szerződéses kötelezettségét teljesíti, mind a cég központjában, mind az építkezések helyszínén folyamatos a munkavégzés – fűzte hozzá.

Erdős Ildikó, az Engel Group marketingigazgatója közvetlenül nem reagált a konkrétumokra, ugyanakkor elmondta: a cég nemzetközi tapasztalatai szerint ritkán ugyan, de megesik, hogy egy-egy alvállalkozónak nehézségei halmozódnak fel, és néha már a munkát sem képes hiánytalanul elvégezni. Az ilyen esetekre az Engel felkészült, és bármelyik pillanatban képes folytatni a munkát, hogy tarthassa az adott projekt átadásának a határidejét. „Az Engel – ahogy mindig szokta – teljesíti a vevőkkel és az alvállalkozókkal szembeni kötelezettségeit. A vevőkkel kapcsolatos teljesítés független az alvállalkozóknál esetlegesen felmerülő nehézségektől” – jegyezte meg.

A Balusztrád elsősorban a fővárosi lakáspiacon érdekelt, eddig több, egyenként több száz lakásos projektet fejezett be, illetve kezdett el. Nemrégiben építette fel sokemeletes cégközpontját, s társkivitelezőként működik a Kerepesi úton épülő Arena Plaza bevásárló- és szórakoztató-központ megvalósításában. A fővállalkozó, belga tulajdonú CFE Hungary Építőipari Kft.-vel ve-gyesvállalat alapítása is szóba jött, de mint Pascal Steens ügyvezető igazgató lapunknak elmondta: ez most nincs napirenden, egyébként pedig mivel a CFE közvetlen viszonyban áll a többi alvállalkozóval, ha szükséges, átveszi az egész projektet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.