BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megújul a budapesti Marriott

Szakaszosan végrehajtott teljes körű felújítás kezdődött a közelmúltban a Budapest Marriott Hotelben. A rekonstrukció költsége a tervek szerint eléri a 25 millió eurót, és várhatóan a jövő év végére fejeződik be – válaszolta lapunk kérdésére Robert Grader, a Duna-parti szálloda újonnan kinevezett igazgatója.

A hotelben az átalakítás után 362 marad a szobák száma, de növekszik az alapterületük. A felújítás másik fő célja, hogy nőjön az üzleti megrendelőket kiszolgáló rendezvényszint kapacitása. A konferenciákra is alkalmas bálterem befogadóképessége ennek nyomán a jelenlegi 350-ről több mint 500 fősre nő.

A szállodaüzemeltető Marriott International Inc. az utóbbi néhány évben európai beruházásainak egyre nagyobb részét hajtja végre a kelet-európai térségben. Sőt már arra is van terv, hogy az adott országok fővárosain kívüli területeken is megjelenjen a hotelmárka – tudtuk meg a cég egyik legutóbbi nemzetközi tájékoztatóján, a floridai Orlandóban. Kérdésünkre, hogy a főváros mellett szándékozik-e vidéken megjelenni Magyarországon is, s ha igen, hol, Fred Miller, az amerikai szállodalánc globális értékesítésért felelős elnökhelyettese válaszolt. Elmondta, folyamatosan figyelik a keresletet, de Magyarországon egyelőre maradnak az eddigi két hotelnél.

A vidéki terjeszkedés szempontjából is azok az országok jönnek előbb szóba, így például Csehország, amelyek idegenforgalmi vonzereje az adott térségben a legjobbak között van. Budapesten jelenleg két szállodát üzemeltet a Marriott International Inc., amely világszerte már több mint 500 ezer szobás hálózatot épített ki, s bevétele 2005-ben 11,55 milliárd dollár volt. A márkaépítést Magyarországon 1993-ban kezdte, akkor szállt be kisebbségi tulajdonosként a korábban Duna InterContinental Szállóként ismert hotel privatizációjába. A tranzakcióra létrehozott Duna Szálloda Rt. többségi tulajdonosa egy mára az Erste Bankba olvadt osztrák bank volt. A Marriott azóta kiszállt ebből a cégből, de az üzemeltetési jogot megtartotta.

A szállodalánc világszerte működő egységeinek helyet adó ingatlanoknak csupán a töredéke van a cég tulajdonában. A magyarországi szállodákra hosszú távra szóló menedzsmentszerződése van. SGy

Kevesebb külföldi vendég érkezett az idén Magyarországra

Kevesebb külföldi, enyhén növekvő belföldi forgalom jellemezte a kereskedelmi szálláshelyek első 8 hónapját. A vendégéjszakák száma a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 3 százalékkal csökkent az előző évhez képest.

A Németországból, Olaszországból, Ausztriából, Hollandiából és Nagy-Britanniából érkezők 3–17 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek el az idén Magyarországon, mint egy éve.

E hatást csak részben volt képes ellensúlyozni, hogy néhány régióból (Kínából) közel kétszer annyi turista érkezett, mint tavaly.

Külföldiek összesen mintegy 7 millió vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon az első 8 hónapban, ez 91,6 százaléka a tavalyi azonos adatnak.

Enyhén, 2,4 százalékkal nőtt a belföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma, és január–augusztus között elérte a 6,7 milliót. A kereskedelmi szálláshelyek bruttó bevétele január–augusztus között 151,5 milliárd forint volt, ez folyó áron 5 százalékos növekedésnek felel meg a bázishoz képest.

A Németországból, Olaszországból, Ausztriából, Hollandiából és Nagy-Britanniából érkezők 3–17 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek el az idén Magyarországon, mint egy éve.

E hatást csak részben volt képes ellensúlyozni, hogy néhány régióból (Kínából) közel kétszer annyi turista érkezett, mint tavaly.

Külföldiek összesen mintegy 7 millió vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon az első 8 hónapban, ez 91,6 százaléka a tavalyi azonos adatnak.

Enyhén, 2,4 százalékkal nőtt a belföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma, és január–augusztus között elérte a 6,7 milliót. A kereskedelmi szálláshelyek bruttó bevétele január–augusztus között 151,5 milliárd forint volt, ez folyó áron 5 százalékos növekedésnek felel meg a bázishoz képest.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.