BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyertes lett a kizárt Vegyépszer–Betonút

Jogszerűtlennek minősítette a Közbeszerzések Tanácsa közbeszerzési döntőbizottsága (kdb), hogy a Vegyépszer vezette Zala-Somogy Konzorciumot kizárták az M7-es autópálya Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közötti autópálya-szakaszainak építésére kiírt pályázatból – tájékoztatta lapunkat Timár Gyula, a társaság elnöke. Mint elmondta, jelen helyzetben cégének még meg kell állapodnia konzorciumi partnerével, a Betonút Zrt.-vel a további lépésekről. A tenderre egyébként hat pályázat érkezett, az eredményt az öt vesztesből négy megtámadta.

Mint beszámoltunk, a Vegyépszer–Betonút társulás 41 milliárd forintos ajánlatot adott a négy szelvényből álló, összesen 35,5 kilométeres autópálya építésére. A kiíró arra való hivatkozással zárta ki a versenyből a konzorciumot, hogy pályázata műszaki tartalma egy pontban nem felelt meg a kiírásban ismertetett elvárásoknak. Kizárt egyébként más pályázókat is, s végül (szeptemberben) a Zala-Somogynál 2,3 milliárd forinttal drágább ajánlatot tevő Porr–Viadom–Terrag triót hozta ki győztesnek.

A kdb tegnap hozta meg fenti döntését, melynek részeként 15 millió forintos bírsággal sújtotta az ajánlatkérő Nemzeti Autópálya Zrt.-t. Az elmarasztalás oka, hogy az autópálya-társaság – megállapítása szerint – jogsértő módon zárta ki a Zala-Somogy Konzorciumot a versenyből.

A 15 millió forintos bírság a kdb gyakorlatában rendkívül ritka. Indoklása szerint azért volt ilyen szigorú, mert súlyos jogsértésnek tekinti, hogy a Nemzeti Autópálya Zrt. érvénytelenné nyilvánította a fenti ajánlatot. Figyelembe vette azt is, hogy kiemelkedően nagy értékű beszerzésről volt szó. A döntőbizottság a hozzá benyújtott kérelemnek megfelelően egyébként egyedül azt vizsgálta, hogy a benyújtott ajánlatban javasolt műszaki megoldás megfelel-e az ajánlattételi felhívás és a dokumentáció előírásainak. Úgy találta, hogy megfelel. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.