BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Olcsóbb átrakás Záhonyban

A MÁV Zrt. október 1-jétől 20–60 százalékkal csökkentette záhonyi áruátrakásának a díjait. A döntéssel főként az Ukrajnából és Oroszországból érkező áruk szállítóinak kedvez. Ez azonban kedvezőtlenül érinti a cég kisebb záhonyi versenytársait. E cégektől ugyanis a megrendelőik most azt követelik, hogy ők is rakodjanak nekik olcsóbban. Az érintett tíz-tizenkét záhonyi társaság mérlegeli, hogyan léphetnének fel közösen érdekeik védelmében. „A MÁV a díjcsökkentéssel visszaélt piaci erőfölényével, ezért a versenyhivatalnál is érdemes lehet panaszt tenni – fejtette ki Soltész László, a Kelet-Trans 2000 Kft. ügyvezető igazgatója. Hibás lépésnek tartja, hogy a MÁV lemond éves szinten félmilliárd forintnyi bevételről. Eközben saját energia- és munkabérköltségei emelkednek, vagyis vélhetőleg saját önköltsége alatti áruátrakási tarifákat alkalmaz.

A szintén záhonyi Tékisz Zrt.-t csak azért érinti kevésbé a MÁV lépése, mert jórészt már korábban kiszorult a rakodási piacról, s más logisztikai szolgáltatásokból él. Ugyanakkor e társaság is nyilván kénytelen lesz engedni a rakodási áraiból – válaszolta cég kereskedelmi és logisztikai igazgatója. Nagy Oszkár ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az átrakással foglalkozó záhonyi társaságok mozgástere sokkal szűkebb a MÁV-énál, amely egyrészt a MÁV Cargón keresztül is jól jár, másrészt módja van veszteséges megbízást is elvállalni. Az állami vasúttársaság kommunikációs osztályán közölték: mivel az érintett piacon a MÁV nincs monopolhelyzetben, ezért csak a vasútvállalatok és megrendelők reagálása után lehet számszerűsíteni a díjcsökkentés üzleti bevételekre gyakorolt hatását. Az alacsonyabb díjak azonban fedezik a szolgáltatás kiadásait.

A díjmérséklést az tette lehetővé, hogy a rakodási díjak ez év augusztusában kikerültek a MÁV hálózati üzletszabályzatából, s ez magyarázza az októberi bevezetést is. A lépés több okból is szükséges volt: az idén csökkent a cég által átrakott áru mennyisége. Az intézkedés elmaradása nehezítette volna az üzleti terv teljesülését. A kisebb rendelésállomány mellett a foglalkoztatottság szintje sem tartható hosszú távon. Cél volt az erőforrások, kapacitások hatékonyabb felhasználása is. A díjak változtatásával a cég az eddiginél rugalmasabban igyekszik alkalmazkodni a piaci igényekhez.

„A MÁV Cargót eddig sokat támadták magas szállítási költségei miatt. Amennyivel októbertől kevesebbe kerül a rakodás, annyival maga is olcsóbban kínálja a szállítást” – reagált a hírre Kovács Imre, a száz százalékban MÁV-tulajdonú társaság vezérigazgató-helyettese. VG

A pályahasználat is olcsóbb lehet

A MÁV-hoz tartozó Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. (VPE) kedvezményeket kíván bevezetni a vasúti pálya használatára is.

A fentitől eltérően nem általános díjcsökkentésről, hanem arról van szó, hogy

a kevésbé kihasznált szakaszokon egyedi kedvezmények nyújtásával kívánja élénkíteni a vasúti forgalmat. A kérdésben a napokban egyeztetett a területet felügyelő Magyar Vasúti Hivatallal.

Az egyedi kedvezmények csökkenthetik a közúti teherfuvarozási igényt, és javíthatják a vasúti áruszállítás versenyképességét is.

A fentitől eltérően nem általános díjcsökkentésről, hanem arról van szó, hogy

a kevésbé kihasznált szakaszokon egyedi kedvezmények nyújtásával kívánja élénkíteni a vasúti forgalmat. A kérdésben a napokban egyeztetett a területet felügyelő Magyar Vasúti Hivatallal.

Az egyedi kedvezmények csökkenthetik a közúti teherfuvarozási igényt, és javíthatják a vasúti áruszállítás versenyképességét is.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.