BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötször drágább a vb, mint tervezték

Jóval többe kerülhet a 2010-es dél-afrikai labdarúgó világbajnokság rendezése, mint azt eredetileg gondolták – jelentette be szerdán a vb szervezőbizottsága. Most a korábban tervezett 295 millió dollár több mint ötszörösére, 1,59 milliárdra becsülik a vb rendezés összes költségét.

A büdzsé növelésére azért került sor, mert eleinte úgy vélték, hogy az eseményre nem kell új stadionokat építeni, most azonban kiderült, hogy mégis szükség lesz új arénákra, mivel a korábban kiszemelt legtöbbször rögbimeccseknek otthont adó létesítmények nem felelnek meg az elvárásoknak.

A következő három évben öt új stadiont húznak fel Dél-Afrikában: Fokvárosban és Durbanban egy-egy hetvenezer férőhelyes aréna épül, míg a három kisebb létesítményt Nelspruit, Polokwane és Port Elizabeth városaiban fogják felépíteni.

A mostani számítások szerint a stadionok – amelyek kivitelezési munkálatai jövő januárban kezdődnek – 1,1 milliárd dollárba fognak kerülni, míg egyéb infrastrukturális beruházásokra mintegy 500 millió mehet el. (BBC)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.