Saban mégis kiszáll a ProSiebenSat.1-ből
Haim Saban egyesült államokbeli médiamogul várhatóan még az idén eladja ProSiebenSat.1-beli meghatározó tulajdoni hányadát. A Saban Capital Group – hat partnerével együtt – a German Media Partners (GMP) konzorciumon keresztül a szavazásra jogosító részvények 88 százalékát, a teljes tőzsdei értéknek pedig 50,5 százalékát birtokolja. A csoport 2003-ban részvényenként 7,36 euróért vásárolta meg a részesedését, a kurzus azóta az akkorinak a háromszorosára erősödött; médiaértesülések szerint a GMP részvényenként 25-30 euróra számít. A legnagyobb német kiadói társaság, a Világgazdaságot is kiadó Axel Springer AG (AS) az év elején 4,2 millió eurót (részvényenként 23,37 eurót) ajánlott, és meg is egyezett Sabanékkal, a német versenyhivatal és a tartományi médiahatóságok azonban – arra hivatkozva, hogy az AS az akvizíció eredményeként túl nagy hatalomra tenne szert a német média- és hirdetési piacon – nem engedélyezték az ügyletet. Saban ekkor úgy nyilatkozott, hogy inkább megtartja részesedését, mivel bízik a német reklámpiac fellendülésében. Álláspontját fél év elteltével változtatta meg; a pakettet várhatóan a harmadik negyedévben értékesítik. Az aukciót a Morgan Stanley és a JPMorgan bonyolítja, az első ajánlatok beérkezési határideje november eleje lesz. A GMP arra számít, hogy kötelező érvényű ajánlatot négy-hat cég nyújt be. VG


