BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sok a „biorobot” a hazai munkahelyeken

Emberként kezelik-e a munkavállalókat, vagy „biorobotként” kell teljesíteniük? – többek között ennek alapján dőlt el az idén, hogy kik kaphatták meg a Legjobb Munkahely elismerést. A Hewitt Humán Tanácsadó Kft. immár hatodik alkalommal „mérte meg” a dolgozói és vezetői elégedettség alapján a hazai foglalkoztatókat. Veres Rita, a Hewitt vezető tanácsadója a tegnapi díjátadó ünnepségen kiemelte: az alkalmazottak elégedettségének, elkötelezettségének mérése egyre több vállalat számára válik alapvetővé, a cégek ugyanis tudják, hogy az üzleti eredményességet rendkívüli módon befolyásolják ezek a mutatók.

Az idén 123 vállalat közel 24 ezer dolgozójának megkérdezésével készült felmérésben a jó eredményeket elérő cégek dolgozóinak több mint háromnegyede úgy érzi, tisztességesen bánnak velük a munkahelyükön, 73 százaléka pedig, hogy figyelembe veszik a véleményét. Az átlagos kategóriába került vállalatok esetében ez csupán 51, illetve 46 százalék.

A bérek tekintetében a hazai munkavállalók több mint egy- harmada véli úgy, hogy fizetése nincs összhangban a teljesítményével, vagyis hiába dolgozik többet vagy jobban, ez nem látszik meg a fizetésén. A felmérésben arra is választ kerestek, hogy az idei megszorító intézkedések vajon milyen hatással vannak a dolgozókra. Kiderült, a munkavállalók elég borúlátók, igaz, épp emiatt folyamatosan nő a vállalat iránti lojalitásuk. Ugyanakkor a vezetők szerint nem kell drasztikus változásokkal (például jelentős létszámleépítésekkel) számolni.

A győztes vállalatok mindegyike úgy véli, a kiváló eredmény ellenére is van még javításra szoruló terület. A nagyvállalatok között győztes pécsi erőművet működtető Pannonpower társaságcsoport elnök vezérigazgatója, Somosi László például a csapatmunkát szeretné a vállalaton belül javítani. A kis- és középvállatok kategóriájának egyik győztese, a Microsoft Magyarország Kft. ügyvezetője, Vityi Péter így fogalmazott: a komplexitásból és a létszámnövekedésből adódóan bizonyos folyamatokat átláthatóbbá és kiszámíthatóbbá kell tennünk. A másik kkv-győztes, az építőiparban érdekelt Mapei Kft. ügyvezető igazgatója, Markovich Béla, a premizálási rendszerét szeretné fejleszteni. BNyR

Legjobb munkahelyek, 2006

Nagyvállalatok

1. Pannonpower társaságcsoport

2. GlaxoSmithKline Pharma

3. Masterfoods Mo. Értékesítő Bt.

4. Novartis Hungária Kft.

5. M-Real Petőfi Nyomda Kft.

Kis- és középvállalatok

1. Mapei Kft. és Microsoft Mo.Kft.

3. Syngenta Kft.

4. Cisco Systems Magyarország Kft.

5. Sinergy Energiaszolgáltató, Beruházó és Tanácsadó Kft.

1. Pannonpower társaságcsoport

2. GlaxoSmithKline Pharma

3. Masterfoods Mo. Értékesítő Bt.

4. Novartis Hungária Kft.

5. M-Real Petőfi Nyomda Kft.

Kis- és középvállalatok

1. Mapei Kft. és Microsoft Mo.Kft.

3. Syngenta Kft.

4. Cisco Systems Magyarország Kft.

5. Sinergy Energiaszolgáltató, Beruházó és Tanácsadó Kft.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.