BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szállítmányozói piac

Az egymilliárd forintnál kisebb, illetve az öt- és tízmilliárd forint közötti árbevételű társaságok nominálértéken piacot vesztettek – derül ki a Magyar Szállítmányozói és Logisztikai Szolgáltatók Szövetsége (MSZSZ) tagjai tavalyi eredményének elemzéséből. Az összesített nettó árbevétel inflációval korrigált vizsgálata szerint 2004-ben reálértéken visszaesett a szállítmányozók teljesítménye. Az MSZSZ ennek okát az EU-csatlakozás okozta megváltozott piaci helyzetben látja. Az elmúlt évben azonban az elemzésbe bevont szállítmányozási piac reálértéken számítva is visszatért egy enyhe (2,61 százalék) bővülési pályára.

Az integráció tovább növelte annak szükségességét, hogy a szövetség ne vegye „egy kalap alá” a tagtársaságokat, hanem nettó árbevételük alapján, csoportokat képezve elemezzék a nagy méretkülönbséget mutató cégek teljesítményét.

Az elemzés szerint a tízmilliárd forintot meghaladó árbevételű cégek számára az EU-csatlakozás éve árbevétel-csökkenést eredményezett, de a következő évben, azaz 2005-ben jelentősen (30,51 százalék) növelték a forgalmukat. Az elmúlt négy év adatai alapján a legnépesebb csoport – az egy- és ötmilliárd forint közötti forgalmú társaságok – nyújtotta a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt. Az adatok megerősítik az MSZSZ korábbi feltételezését: a társaságok nettó árbevételének nagysága szoros és pozitív korrelációs kapcsolatban áll a növekedés dinamikájával.

A forgalom alakulása mellett fontos értékelési szempont a vállalatok életében a hatékonyság alakulása. Ez leginkább a szövetség rendelkezésére álló adatokból, az adózás előtti eredmény változásának vizsgálatával állapítható meg. A nettó árbevétel elemzéséhez hasonlóan ezúttal is korrigált értékeket használtak. A négy nettó árbevételcsoportban nem vették figyelembe a legmagasabb, illetve legalacsonyabb adózás előtti eredmény/nettó árbevétel hányadosát.

Az MSZSZ az árbevétel-arányos nyereség esetén két területen vizsgálódott. Az egyik annak abszolút nagysága. Ebből a szempontból az öt- és tízmilliárd forint közötti forgalmú társaságok emelkednek ki. Ezek a többi csoportnál jóval magasabb értéket mutattak fel, azt (szerény mértékben) növelni is tudták, s mindezt stagnáló nettó árbevétel mellett tették.

A másik terület az árbevétel-arányos nyereség változása. Ezt vizsgálva kiderül, hogy a nagy, tízmilliárd forint feletti árbevételű szállítmányozó cégek erőteljesebben növelték a hatékonyságukat, mint kisebb versenytársaik. Az alacsonyabb bevételű cégeknél az árbevétel-arányos nyereség érdemben nem változott.

Az elemzés szerint az iparágban foglalkoztatottak száma tavaly enyhén növekedett. Összevetve az adatokat a csoportokhoz tartozó összesített nettó árbevétellel, kiderül, hogy a tízmilliárd forint feletti nettó bevételű társaságok kisebb létszámmal produkálják mindezt. Ennek okát az MSZSZ abban látja, hogy a nagy szállítmányozók zöme vasúti forgalmat bonyolít le. Az élőmunka-igényes gyűjtő szállítmányozás, logisztika, esetleg fuvarozás az egymilliárd és tízmilliárd forint közötti árbevételű vállalatok tevékenységére jellemző. VG

Adatszolgáltatás

A szövetség 79, a szállítmányozást fő tevékenységként végző tagtársaságából 71 szolgáltatott adatot, az elemzés ezen alapul. Adatszolgáltató tagjainak 2005. évi összes nettó árbevétele 239 milliárd forintot tett ki, ez a tavalyelőtti adathoz képest 10,1 százalékos növekedés.

Az adatot nem szolgáltató cégeket is számítva a szövetség által meghatározott szállítmányozási piaci forgalmát közel 270 milliárd forintra becsüli.

Az adatot nem szolgáltató cégeket is számítva a szövetség által meghatározott szállítmányozási piaci forgalmát közel 270 milliárd forintra becsüli.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.